Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 10. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XL.
van! Fordítja az őz fejét, fogja az agancsot és elcsodálkozik. A jobboldali szabályos, ám a baloldali egészen meglepő, szokatlan furcsaság. Négy 10-12 cm-es hosszúságú, egymással párhuzamos ujjnyi vastag, függőleges ág áll ki egy vízszintesen elhelyezkedő, torz kinövésből. Mint valami gereblye. Egészen ritka érdekesség, igazi kuriózum, és nagy tömeg. A trófeabírálaton a sokat tapasztalt szakemberek tátott szájjal fényképezgették jobbról-balról a természet e rafmáltan csodás, torz produktumát. A balatoni kolléga onnét sejtette meg, hogy valami átlagtól eltérő értékű trófeához juttatta őt a szerencse, hogy a bírálat után híre ment a dolognak, és sorban állnak meg a háza előtt a vadászok, hogy megnézhessék, hogy láthassák azt a trófeát, amelyhez hasonlót az elmúlt több évtized alatt a Bükkaljai Dózsa vadásztársaságban még nem hozott terítékre senki. Csaknem fél esztendő után először ment vadászni. És eléállt egy Isten tudja, honnét idevándorolt, 6-7 éves, gyönyörű bak, olyan aganccsal, amelyért a világ minden tájáról boldogan nyargalna ide bárki, akinek ereiben akár egy csöppnyi vadászvér is csörgedezik. Igen! Vadász vér! És nem kőbányai világos! Amikor a 12-es sörétes bockját megvette és november lévén apróvadazni, először kihozta, a vadászat végén derült csak ki, hogy nem sütötte el egész nap, de be sem töltötte. Azt hitte ugyanis, hogy valami műszaki hiba miatt használhatatlan a fegyver, mert nem tudta szétnyitni. Hiába fordítgatta el jobb kezének hüvelykujjával a kulcsot, a csőpár nem billent le. Ekkor az úgynevezett csehi szemetesnél lövettünk vele, és elmagyaráztuk neki, hogyan is működik ez a szerszám. Ám ezek ellenére, amikor a nehezen nyíló-záródó nyers fegyvert sikerült is megtörnie, és a felfelé mutató csövekbe becsúsztatta a patronokat, elkáromkodta magát, mert úgy vélte, 16-os patronokat tett a töltényűrbe. Azok ugyanis természetesen visszacsúsztak, földre estek, és ő a száraz, füves gazban kotorászott utánuk. Mentségére és becsületére legyen mondva, hogy elképesztő ügyetlenségén és mérhetetlen hozzá nem értésén ő mulatozott a legjobban, azt nem is palástolta, nem próbálta magyarázni. Mert egy nyíltszívű, jólelkű, becsületes és szeretetreméltó ember volt. De lőni nem tudott. Nagyon nem. A falubeli vadászok között több közeli rokona is volt - hisz ennek köszöntetően lett ő is vadász -, akik bátran tehettek rá csípős megjegyzéseket is, amin viszont már mindnyájan elvidámkodtunk, azaz - már bocsánat a kifejezésért - bizony-bizony fülig szájjal, térdünket csapkodva, könnyeinket hullatva röhögtünk.- Ládd-e, koma! Hiába a drága, cifra jószág, ha a végin meg csak rongy lóg! - vágta oda az egyik rokon, de ez az odaszólás talán a legfinomabbak egyike volt csupán. Aztán tavasszal szalonkázni is járt. Meg is ijesztett jó néhány termetes denevért, de hála Istennek, kárt azokban sem tett. Szalonkát meg nem is látott. A kompolti apróvadas vadásztársasággal jó kapcsolatuk volt. Ok disznóhajtásra jöttek hozzánk, mi nyúlvadászatra hozzájuk. Új Hevesi Napló 29
