Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 10. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XL.
falubeli meghallja. Az meg sem fordult a fejében, hogy esetleg az általa remélt vadat elriaszthatja, mert valljuk be őszintén, nem gondolt ő rá, hogy vadat lő. Látni sem igen szokott, nem még lőni. A nagyobbik fia a barátnőjétől kapott egy vadásztémájú könyvet. Abba szokott ő néha-néha vasárnap délutánonként szundikálás előtt beleolvasni. De csak az izgalmas akciókat szereti, amikor már a kapitális nagyvad oldalán ott táncol a céltávcső szálkeresztje. A többit, az olyan „összekötő részeket” átlapozza, mert az szerinte „dögunalmas”. Ennek megfelelően természetesen igen hamar mellkasára hanyatlik a könyv, mert párperces olvasás után ő maga mély álomba zuhan. A gumicsizmája sarkán már a negyedik csikket nyomja el, amikor valami neszezést szöszmötölést hall a háta mögül. Forgatja a fejét, de nem lát be a sűrűbe.- Majd kijjebb jön, ha akar valamit - gondolja anélkül, hogy akár egy csipetet is elkapná a vadászláz. Lehet az róka is, persze, borz is, de lehet őz is. Ám ő nem zavartatja magát, gondolatban valahol a falubeli Fűzfa kocsmában jár, és hűs nedűkről ábrándozik, amikor ismét meghallja a neszezést. Most már tőle balra és kijjebb, közelebb az erdő széléhez. Arra fordul és figyel. Valami foltot lát, ami mozog.- Mi lehet ez? Csak nem őz? Nofene! Olyan forma ez! Az bizony! Őz ez! Méghozzá agancsa is van neki! Nem nyúl, nem kap hirtelen a keresőtávcsőért. Nem figyeli, nem lesi idegesen, mohón, hogy milyen, hogy mekkora, hogy vastag-e a nyaka, hogy hány éves lehet, hogy milyen az agancsa, hogy lőhető-e. Nem gyorsul fel a szívverése, nem szaporodik a légzése. Vadászidegességnek nyoma sincs. Eközben a bak kivált az erdőből, elválik a fenyves szélétől, lép néhányat előre és legelni kezd. Mindezt talán ötven méterre a mozdulatlanul ülő vadásztól. Aki már nem is mozdulatlan, mert anélkül, hogy tekintetét levenné a bakról, jobb kezével felemeli a puskát, keresztbe teszi a térdén és kipöccenti a biztosítót. Az őz nem veszi észre. A szél arról fúj, a fémes pici csettenést nem hallja meg. Eszik tovább, ugyanúgy, ahogy eddig, nyugodtan, egyhelyben állva, blattra állva. A céltávcső rácsúszik, a fegyver eldördül, a bak eldől.- Na ugye! Tudok én őzet lőni, ha kell! — nyugtázza megelégedetten magában a balatoni vadász, és cihelődik, tápászkodik fel, hogy induljon az élettelen vadhoz.- Most aztán zsigerelhetek és cipekedhetek - morfondírozik, majd amikor odaér, így folytatja:- E! Mi lelte ennek a fejét? Mi van ezen? De érdekes agancsa 28 XI. évfolyam 10. szám — 2001. október
