Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)

2001 / 10. szám - VERS, PRÓZA - Gérecz Attila: A távozó, Ítélet, Levél

lavina-zúzott véres sziklaborda... belül én széttörök minden törvényt.

Pár napja történt.

Itt szemben van a temető.

Egy részletét most jól belátom, ahogy ülök itt fenn a szalmazsákon.

Mellettem Gyurka fekszik, a barátom; itt szoktunk nézelődni, ő meg én a vaságy harmadik emeletén.

(Tudod, sokan vagyunk, nagyon sokan, és ágyak, sorsok, lelkek, mindegy, hogy hogyan, meg kell - és megméretnek így, egymásra hányva.)

Az ágy, a Gyurka ágya, fölér az ablakig.

Ez itt a szélső zárka, s bár ő nem itt lakik, hozzám űzte a láza. csönd van. Nyugodtan alhatik.

Gyurka beteg.

Homloküreg-gyulladása van, ő fekszik, én meg fogtam magam, felmásztam ide hozzá; ülök, nézem az utca hosszát s a lábamat lelógatom.

Kinéznünk persze nem szabad.

De azért gondolhatod, ha akad egy röpke pillanat mi is - fegyencek, rabok -, mi is odatartjuk ám a fénynek, meg ennek a kis szélnek homlokunk.

Kong a harang,

És soha be nem reked.

S hogy egyre közelebb kong: ez a rang. Minden nap temetnek.

A sornak vége soha nincsen.

Valahol mindig meghal az ember, s valahol mindig születik az Isten.

Új Hevesi Napló

21