Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 10. szám - VERS, PRÓZA - Gérecz Attila: A távozó, Ítélet, Levél
(Hátrakötik kezeit. A hóhér a zsámolyt kirúgja. A csigát ketten kezelik. Az arc eltorzul és kinyújtva úgy ráng a test még percekig, mint hegedűk sátáni húrja.) Gyula teste már nem soká élt. (Mészben a csontváz is elmálik) De mikor a hóhér hozzáért, hangja kizúdúlt az utcákig, süvöltve tovább: „A hazáért, és a népért mindhalálig!...” (Részlet) Örömnek, csóknak, Éva más az íze itt. Élmény. Megrázóbb, mint az álom. Kicsit úrrá leszel a halálon. A halál? Itt szürke, mint mi vagyunk, Éva. Körbe-körbe jár, naponta, mint a séta, hátratett kézzel s lehajtott fejjel az udvaron. Oly fáradt, s oly elcsigázva tapos össze az Idő, mint igába vert nyomtató barom. Itt szemben van a temető, s ahogy nézem - s írom Neked ezt a verset, mindig más. Hegedő és újra összevert seb. Szeretném, hogy így láss. De belül én széttörök minden törvényt. Mert úgy lesz minden egység, ha felszakad és beheged a forma. Csillagfény pereg szét, s a dal szép, mintha máris haldokolna. Lekopott őshegység, felhőkoszorús havasok orma. Hajnalra e fenség 20 XI. évfolyam 10. szám — 2001. október
