Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 10. szám - VERS, PRÓZA - Simek Valéria: Öreg csizma az éjszaka, Átváltott a pillanat
tovacsattogó szerelvényeket is mások állítják meg helyettem, mert soha nem tanultam meg katonásan szalutálni. őimek cValéria Az estében a csillagok lassan kiverődnek. Az éj fekete talpán fényesednek, megkopnak a járás ritmusán. Megroggyant fekete szárát ágak tüskéi karcolják. Öreg csizma az éjszaka, az Isten minden este a lábára húzza, és végigjárja a föld minden zugát. J cAfiodltott A fold parlagon pihenő álmát törted a tág mezőben. Mi gyerekek lapultunk a szekéraljban. Otthagyott házunkban a csend kúszott szét, érezve a tavasz közeledtét. Tűzhelyünk hűlt hamuját kergette a szél, eső ült forgató kezére. A folyó felől ködöt cipelt a dél, s rátapadt az ablakok szemére. Majd fehér kesztyűt húztak a fák, bütykös ujjaik megszépültek a roskadásban. A kertben kukoricakévék álltak, derekuk iszalag szorításban. A vastag tél vékony gyertyává olvadt, s a mag kidugta kíváncsi fejét. Megért a jövő, átváltozott a pillanat. Üres a ház, mögötted a földi lét. 18 XI. évfolyam 10. szám — 2001. október
