Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 10. szám - VERS, PRÓZA - Domokos Sándor: Ezerkilencszázötvenhat… November…, Soha!
s PIROSA 2)<ymo/oo4 Sfoe^Á^'Ám^^xA«AÍliMj/^b/uU. . . ^Ycni&mAew-. . . A gesztenyefák rozsda-lombja Hullik lassan a Rózsadombra. A Svábhegy felől felhő füstje Suhan felém. A víz ezüstje Széles mosollyal szórja vissza A sugarát. Csókját felissza A tűzfalak kormos homálya... így bámulok le a Dunára... Lassan, lomhán loccsan a habja November végén... Ötvenhatba’... A csend feszült. A lélek fázik. Egész valóm belül csatázik. Fájó múltamnak égő sebje Vágyódon enyhülést keresne... Csendet, nyugalmat, békét, Istent... Megérteni, szeretni mindent, A múltért bosszút nem lihegve. De a jövőnk el van temetve! Galamb röppen fel szembe széllel, Suhan, siklik lágy repüléssel. Már el is tűnt... Könnyű csak annak, Akit a szelek szárnyra kapnak. Ám oly nehéz a földön állni, Terünk kicsiny. Időnk parányi. Erőnk kevés. Értelmünk véges... E szegény város sebzett, véres, Még füstölög a rom... A járda Aszfaltja tépett. Fenn a várba’ Sok megvakított üres ablak Mered reám. A szép szavaknak, Lelkes daloknak perce messze. Bár tegnap volt csak, már temetve. A föld alatt a hős s az eszme. Csörömpöl lánca lenn egy tanknak. A talaj reng... A hősi harcnak Hült helye már. Fejét lehajtja 4 XI. évfolyam 10. szám — 2001. október
