Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 9. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: A múlt üzem a harmadik évezrednek
Az eredethez visszatérni annyi, Mint megnyugodni. LAO-CE (Kr.e. IV. sz.) A turistabusz a közeli Pampo (Pamponcun) falu felé vette útját. Az élményzuhatagtól kába utasok beleestek az ülésekbe, és a zötykölődés közben hallgathattuk az idegenvezető beharangozóját egy világhírű leletegyüttes meglátogatására. A világ egyik legrégibb településének bemutatását készítette elő az 1963-ban, egy gyár alapozásakor kiásott neolit korszaki 6000 éves falucska 3 éves feltárási munkáinak történetével. A több mint 50.000 m2 feltárt területből 5000m2-t egy hatalmas csarnokkal befedtek. Az érdeklődők ez alatt láthatják a település lakott részét. A hatezer év megőrizte számunkra:- 45 építmény kőkeményre döngölt agyagpadlóját, a tartóoszlopok üregeivel, a kunyhók közepén mélyített tűzhely-vermekkel.- 200 tárlóvermet gabonának (kölesnek) és húsnak,- 6 db kerámiaégető kemencét,- 174 db felnőtt, és 76 db gyereksírt,- több mint tízezer különféle szerszámot és eszközt,- a vadállatoktól védő mély árkot, mely az egész falut körbefogta. A kör alaprajzú lakókunyhók között kapott helyet a négyzet alaprajzú közösségi (!) épület. Két törzs élt a falucskában és a törzsfőnökök nők voltak. A nők sírjai sokkal díszesebbek, eszközgazdagabbak. Mindegyikük külön sírban nyugszik. A matriarchátusi törzsekben a férfiak vadászattal, halászattal foglalkoztak, kölest termesztettek, disznót és kutyát (feltételezhetően annak húsát is jóízűen fogyasztották) tenyésztettek és a szerszámokkal dolgoztak. A nők a gyermekneveléssel törődtek és szervezték a törzsi életet. A neolitkori település rekonstruált rajza előtt hosszasan álldogáltam és elgondolkoztam: Két évvel ezelőtt a világ legrégibb településének tartott Jerikó egyetlen megmaradt alapfalánál álltam, és nem különösebben hatott rám az egyetlen húszméteres, romos fal. Itt azonban a hatezer évvel ezelőtti, átgondolt emberi szervezőmunka eredményeként felépült kéttörzses falu lenyűgözött. A közösség életének minősége az ókori körülmények között valószinüleg optimális lehetett. (Háziállatok, kerámiaégetés, kölestermesztés, élelmiszertárolás, folyóvíz melletti elhelyezkedés, közösségi ház, rendezett temető, hihetetlenül gazdag szerszámkészlet, stb...) Hitéletükre, a földöntúli erők valamilyen tiszteletére totemállataik, a hal és a szarvas utalnak, melyeket eszközeiken számtalan formában jelöltek. A már évszázadok óta csodált, az európaiak számára alig megérthető kínai kultúra alapjai ilyen falvakban alakulhattak ki. A diktátorok, császárok hiába csináltak századonként egy-egy kultúra-irtást (akár kulturális forradalmat), teljes körű az nem lehetett, mert fennmaradtak az ősi tanok, bölcs tanítások. A híressé vált és névtelen tudósok, írástudók és bölcsek sokasága Kína óriási területén, minden korban ellenőrizhetetlen volt a hatalom számára. Láthattam Pekingben a Tiltott várost, az Ég Templomát, északon megmászhattam a Nagy Falat, érzékelhettem a sok csodát és valamit Kína sokat olvasott varázsából, de nem tudom feledni a hatezer év előtti kínaiak emberi életrendjét. Vajon hihetjük-e, hogy 6000 év múlva a XXI. század hátrahagyott nyomai hasonlóan ítéltetnek meg, a talán még emberarcú kíváncsiskodók által? Új Hevesi Napló 103
