Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Abkarovits Endre: Boldog, szomorú dal
Ma én is kereső ember voltam. Azt, hogy pontosan mit kerestem, és mit találtam, csakis az ösztöneim tudják. A feldolgozás az ő dolguk. A tudatom dolga mindössze annyi, hogy biztassam magam: ember, keress, és bízva bízzál! £ Abkarovits Endre c/a/ Beszélgetés Csík János népzenésszel Az újonnan megnyílt Millenáris Parkban beszéltük meg találkozónkat Csík Jánossal, a kecskeméti Csík Zenekar vezetőjével, ahol 2001. júliusában minden csütörtökön felléptek. Míg várok rá, azon tűnődöm, hogy miért éppen egy vidéki zenekart hívtak meg az új fővárosi létesítménybe. S miért pont ők képviselték a magyar népzenét az olimpiát kísérő kulturális programok során? Nem mintha számomra bizonyításra szorulna, hogy az ország legjobb zenekarai közé tartoznak, de érdekes lehet, hogy hogyan születik meg egy ilyen kiválasztás. Azt persze sejtettem, hogy nem kapok tőle választ arra, hogy miért pont ők képviselték Sydneyben Magyarországot, de az is érdekelt, hogy vidékiekként hogyan kerültek egyáltalán látókörbe, honnan indultak, vajon próféták-e saját hazájukban is, s milyen új feladatok, tervek foglalkoztatják őket.- Honnan a népzene iránti vonzalom? Voltak zenészek a családotokban?- A szüleim nem voltak zenészek. Én is táncosként kerültem kapcsolatba először a népzenével, s csak később kezdtem muzsikálni. Már gyermekkoromban táncoltam egy tánccsoportban. Ugyanakkor édesapám ragaszkodott ahhoz, hogy tanuljak meg legalább egy hangszeren játszani. így zeneiskolában tanultam hegedülni, bár akkor szívesebben jártam volna focizni. Közben a gyerek tánccsoportból fokozatosan haladtam felfelé a felnőttig. Volt egy-két táncos az együttesünkben, akikkel úgy gondoltuk, hogy meg kellene tanulni játszani azt a zenét, amire táncolunk. Akkortájt még csak egy Sebő lemez volt kapható, meg talán még egy Muzsikás és egy Vízöntő, de mozgalomról még nem lehetett hallani. Magunktól tanultunk meg népzenét játszani, felvételekről. Néhány felvétel forgott közkézen, de nem sok mindenhez lehetett hozzájutni. Erdélybe is jártunk gyűjteni, így lassankint összejött egy kis zenei anyag.- Lemezeitekről tudom, hogy az észak-mezőségi Erdőszombattelke lett a fő gyűjtési területetek. Hogyan választottátok ki ezt a térképeken se található falut?- A Jánosi együttes egyik akkori tagja, Konkoly Elemér hívta fel a figyelmünket erre a falura, aki elnyert egy pályázatot akkoriban a Soros Alapítványtól, hogy végezhessen többéves gyűjtést Erdélyben, ami nagy szó volt akkor. Mivel velünk is muzsikált, ő mondta, hogy ebben a faluban jó zenészek találhatók, s így indultak el gyűjtéseink.- Még mindig gyűjtőtök?- Hát, erre ma lényegesen kevesebb idő jut. Én is családos ember vagyok. Meg van egy olyan oldala is nálam, hogy én még főként a nyolcvanas években jártam ki, s akkor még a hagyományok jobban éltek, hordták a viseletét, s azóta annyit változtak a dolgok, hogy az emlékeimben olyannak szeretném megőrizni, amilyen akkor volt. Új Hevesi Napló 89
