Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Domokos Sándor: A Kötöttség és a Szabadság viszonya
idejét múlta. Ma már a merev determináltság nem állja meg a helyét, amint azt két Nobel- díjas fizikus tétele is bizonyítja. Niels Bohr dán fizikus a „Complementarcy principle” elvével, Werner Heisenberg német fizikus pedig az „Indeterminacy principle” elvével lerombolták a determináció elvi alapjait. A Complementarcy-elv, amit magyarul jobb híján „összeegyeztethetőségi elv”-nek nevezhetünk, kimondja, hogy két ellentétes fogalom nem szükségszerűen zárja ki egymást. Az Indeterminacy-elv, amit „meghatározhatatlansági elv”-nek fordíthatunk le, a fizikai számításaink pontosságát az atom-alatti szinten lehetetlennek minősíti. Stephen Hawking, talán legnagyobb élő teoretikus fizikus, számítógéppel az időt a Big-Bang első másodpercének mínusz 43 kitevős töredékéig vezette vissza. Ez az elképzelhetetlenül rövid idő meghatározta mégis az egész Univerzum szerkezetét. De ebben a szerkezetben a „káosz-teória”, a meghatározhatatlansági tényezők és az összeegyeztethetetlenség elve is benne foglaltatott, melyek mind a determináció ellenpólusai. Más szóval beigazolódott Démokritosz paradoxonja, hogy „A világon minden az eshetőségek szükségszerűsége alapján történik.” Ez a mondat egy ellentmondás, de a legújabb tudomány kvantumteóriája alapján ez a lehetőség elfogadható. A kvantumelmélet az összeegyeztethetőség elve alapján lehetséges az, hogy valami egy időben valószínű és szükségszerű is. Hétköznapi gondolkodásunk mind a mai napig a szembeállítás alapján állva kimondta, hogy nem lehet valami egy időben „valószínű” és „szükségszerű”. Ám az összeegyeztethetőségi elv azt bizonyítja, hogy az ellentétek csak látszólagosan szembenálló fogalmak, melyek mivolta a vizsgálatunk szemszögétől függ. Példának hozhatjuk fel erre a múlt század elején parázsló vitát a fény korpuszkuláris, vagy hullám természetű jellegével kapcsolatban. Mindkét álláspont gyakorlati kísérletekkel igazolható volt. Hogyan létezhet két ellentmondó fogalom mint egyenértékű igazság egy időben? A kvantumelmélet a fény természetének mindkét lehetőségét igazolta. Az egyik a fény terjedésére, a másik a kibocsátására vonatkoztatva bizonyult igaznak. Ugyanúgy, ahogyan egy hengerről egyszerre állíthatom, hogy fentről nézve kör, és oldalról nézve téglalap. Mindkét vetület igaz ugyan, de egyik sem meríti ki a henger valóságát. A teljes képet a henger valóságáról az adott két vetületből szellemi képzelőerőnk foghatja egységbe. Ezen az alapon állapította meg Viktor Frankel, az Auschwitzot megjárt világhírű pszichológus, a „Logo-terápia” megalapítója, hogy „Az emberi test determináltsága ellenére is egy szabad lény.” Ezzel Viktor Frankel azt fejezte ki, hogy bár testiségünk az anyaghoz kötött formában létezik, a pszichikai felépítésében mégis szabad személyiségek vagyunk. Ha ez nem így lene, akkor sem művészetről, sem erkölcsről nem beszélhetnénk. Mindkettő ugyanis anyagon túli lényünk megnyilvánulása. Ha elhatározásainkban nem lennénk szabadok, akkor egész jogrendszerünk igazságtalan, sőt mi több, erkölcstelen lenne. Hogyan büntethetnénk bárkit is jogosan, aki az ösztönének rabja, és nem cselekedhet szabadon? Az állat tetteinek azért nem tulajdoníthatunk erkölcsi jelentőséget, mert azt kizárólag ösztöne kormányozza. Az emberi szabadságot a Biblia képletesen a „tiltott fáról való gyümölcsevés”- ének példázatával mutatja be. Ekkor adta meg a Teremtő Evolúció (Isten) a szabad választás jogát az embernek azért, hogy válasszon az ösztön bilincsébe megkötött állati lét és az ösztön rabságából kiszabadult személyiség méltósága között. Az ember hallgatott ugyan az ösztön csábítására, de szabad akaratát nem vesztette el, és büntetése lett az ezzel járó felelősség. Erkölcsi fejlődésünk a szabad személy állandó küzdelme az erkölcsi érték védelmében az önmagában hordozott ösztönemberrel szemben. A művészet és az erkölcs közös metafizikai alapjára itt most nem térek ki, mert az egy újabb fejezet az emberré válás evolúciós folyamatában. Csak annyit jegyzek meg, hogy a szabadsággal együtt jár az Új Hevesi Napló 73
