Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 9. szám - VERS, PRÓZA - Barcs János: Meleg lesz holnapután
- Remélem, érted, kedves doki barátom? Tudod mit, koccintsunk inkább, mert még időnap előtt kiszáradunk - mondta G. úr, és mindketten fenékig itták a közben eléjük hozott „adagjukat”.- Te G.! Csak nem valami, igazi szocialista realista négysorost sikeredett kipréselni abból a torzsa fejedből - a nemzetiszín-végű ceruzáddal?! — hitetlenkedett a „megcsalt” ügyvéd.- Bizony, eltaláltad, öregem. Ez a négy sor a realista irodalom világjelképe lesz egyszer, elhiheted nekem, bár szent igaz, nehezen érthető. Az is előfordulhat, hogy rásütik majd egy demokráciában, amikor eljő az idő, hogy a szocialista-realista időkben lehetett volna akár kiemelten kezelt mű. Elhiheted, kedves D. barátom, hogy e négy sorban nem lesz egyetlen pornográf gondolat sem. Mert öregem, a te regényeidben hemzseg a rengeteg kétes eredetű-értékű, embert és lelket megalázó, a női nem szépségét lealacsonyító marhaság!- Marhaság?! Ezt te mondod?! Ezt igazán nem vártam tőled, G. bátyám...- Azt, hogy miért? Elmondom neked, csak jól figyelj! - lovalta bele magát G. úr.- Abban a „Meleg lesz holnapután" című kisregényedben találtam számtalan olyan sort, amit annak idején kihúztam a szövegből, s te azt visszacsempészted a kéziratba. Igen, mert azt gondoltad, hogy a szocialista realizmus példaképe lesz az a müved. Most újra kimondom előtted: mint annyiszor az életedben, ezúttal is nagyot tévedtél, D. barátom. Látod, ezért nem jelöltek téged eddig soha a Nobel-díjra!... Nagy csönd szakadt rájuk, akkora, hogy inni is elfelejtettek...- Kedves D. barátom! A minap fölkeresett unokahúgom, az általad is nagyon kedvelt Beácska, s képzeld, levette a könyvespolcomról a te nemrég megjelent könyved, a Meleg lesz holnapután” címüt. Azonnal elkezdte olvasni, s bizony, nekem is melegem lett, ahogy unokahúgom arcát figyeltem.- Mondd, mit keresett nálad az unokahúgod? Nekem azt ígérte, nálam tölti az éjszakát, ha legközelebb Pestre jön.- Ne légy olyan mohó, s ne kíváncsiskodj, mert az megárthat a szépségednek! - mondta D. űr, és hangosan elnevette magát. De az óriási termetednek sem használ a kíváncsiság.- No, nem is azért kérdeztem, csak mégis érdekel, mit keresett éppen akkor nálad az a nagyvérű nőszemély?!- Csak te mondod annak, rajtad kívül senki nem nevezi így! Ő nem nagyvérű, és sosem volt az! — kérte ki D. úr. Sőt! Képzeld el, az unokahúgom — a könyved olvasása közben — hirtelen fölsikoltott a süppedő fotelben, és az öléhez kapva elájult. Mikor magához tért, csak annyit mondott halkan: Bácsikám, nagyon fura dolgok vannak leírva a D. úr könyvében. Emlékszel? Magam is kifogásoltam azt a jelenetet, de ha már lehoztátok, hagytam, nem szóltam bele, beletörődtem. Mit tehettem volna így utólag?... D. űr lángvörös arccal ült az asztal melletti karosszékben, s többször a fejéhez kapdosott nagy izgalmában.- Nem tudjátok, honnan is tudhatnátok, hogy mi a szocializmus, mi a szocialista realizmus. Annak idején az úgy sikerült, ahogy sikerült... Szinte egyszerre ugrottak föl ültükből. Szigorúan néztek egymásra:- Te, te, tehetségtelen, ilyet mondasz nekem? Hisz együtt szerkesztettük azt az annyira kifogásolt kisregényt. A húgodnak nincs humorérzéke...- Igen: együtt csináltuk közölhetővé, de te visszaloptad azt, amit én kihúztam belőle. El is rontottad. Unokahúgom jogosan botránkozott meg rajta. Több új vendég érkezett a sötét eszpresszóba, amolyan firkászok. Új Hevesi Napló 67
