Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 9. szám - VERS, PRÓZA - Barcs János: Meleg lesz holnapután
G. úr megragadta D. úr kabátja ujját, és intett. Hirtelen elcsöndesedtek. Egy nemrégiben általuk fölfedezett, új tehetség közeledett feléjük kissé imbolyogva, s az asztaluknál megállt, de nem köszönt.- Megint fölöntött a garatra - mondta D. úr.- Jókor jöttél, Antonio. Ülj ide mellém! Foglalj helyet nálunk. Hozatok neked egy nagy málnát meg két túrós táskát - te azt szereted, tudjuk régóta. Vagy túrós lepényt kérsz? No, persze egy kis vörösbort is mellé, mert az úgy dukál neked - mutatott az egyik szabad székre G. úr. A nem várt vendég csak bólintott, s mire a rendelés megtörtént, az asztallapján lógó fejjel elaludt. Nem jutott el hang a füléig. A megszokott törzsasztalra néma csönd borult, az érveket és ellenérveket az eddig küzdő felek talonba tették. A füstös helyiség lassan megtelt írogatókkal; tehetségekkel, kritikusokkal és kóklerekkel vegyes társaság verődött össze. Kétes arcú lányok, kicsapongó menyecskék is be-benyitottak, üres asztalokra, meg magányos írogatókra vadászva, egy új kaland reményében, a „híres emberek” között. A szomszéd asztalnál ülő két ember, most nyugodtan beszélgethetett tovább, szövögetve irodalmi ambíciójukat, tervbe vett álmaikat...- Nagyon örülök annak, hogy pont ide hoztál, Miklós - mondta a colos, az alacsonyabb poéta felé hajolva.- Nem véletlen, hogy ide hoztalak. Először is nagyon szeretem ezt a DGT, vagy hasonló, mifene illatot, amit csak itt lehet érezni, ebben a főúri helynek kikiáltott „becsületsüllyesztőben”. Igen, itt, ahol az árak egyre magasabbra szöknek, s már a legrégibb törzsvendégek is elköltöztek egy sokkal olcsóbb helyre, a nem is olyan messzi másik sarokra.- Másodszor: nagy szerencsém volt, hogy pár szót hallhattam G. úr unokahúgáról. Most már egészen biztos vagyok benne, hogy nem fogom soha feleségül enni... A márványasztal mellett ülő három ember, a három híres író még mindig csöndben bóbiskolt, nyáluk csaknem a pohamkba kéretődzött...- Gyere, haverom, meghívlak oda át a túloldalra. Ott, abban a kis mellékutcában van egy csárda. Jó boruk van. Beszélgessünk még kicsit egy rizlingszilvánis nagyfröccs mellett a nőkről, az életről, az irodalomról... Elhiheted nekem, hogy abban a kis pince- bömböldében mérik még most is a legolcsóbban az igazi termelői bort.- Örömmel megyek veled egy nyugodtabb helyre. Különben is el szeretném végleg felejteni G. úr kicsapongó unokahúgát. .. 68 XI. évfolyam 9. szám—2001. szeptember
