Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)

2001 / 9. szám - VERS, PRÓZA - Hubai Gruber Miklós: Karperec

dftpuíat CtA&A/Sd Gergelyné Túri Márta felcsatolta bal kezére az aranykarkötőt. Vékonyka volt a lánc, alig-alig darab, minden reggel megbizsergette, mégis jólesett, ahogy hűsítőn a csuklójához simult. A főiskola után vette neki az anyja, büszkeségből, kisebb lánya hogy lediplomázott. Szegény, éveken át erre spórolt, rakosgatta félre megtakarított forintocskáit, hivatalsegédi fizetéséből amit el-el tudott csipegetni. Édesapa nem volt már velük akkor. Túri András jó huszonkét éve halt meg, üzemi baleset vitte el. Festő volt az állami gazdaságban, egy mezőgazdasági gép esett rá. Koponyaalapi törése lett, nem élte túl. Itthagyta őket négyüket, mert nagyapa is velük lakott. Szegénységben éltek Túriék mindig is, de az ezt követő évek a nehéznél is nehezebbek voltak. A gazdaság vezetői az elhaltra hárították a felelősséget. Vetettek ugyan némi alamizsnát a megárvult családnak, de az csak a saját lelkiismeretük megnyugtatására volt elegendő, nem pedig, hogy talpra álljanak belőle Túriék. Márta a bankszakmát választotta, középiskoláját mikor befejezte. Szorgalmas, jó tanuló volt. Nyaranként a konzervgyárban dolgozott, év közben meg diákokat korrepetált, hogy enyhítsen a család anyagi gondjain. Vetett most még egy pillantást a tükörbe, ellenőrizte arcán a púdert, a rúzsozást meg a szempilláit, s munkába indult. Elegáns szürke szoknya feszült rajta, rózsaszínűbe hajló blúza diszkréten jelezte a fiatalasszony bájait. Gergelyné Tűri Márta nemcsak csinos, hanem kimondottan szép asszony volt. Buszra szállt. Beosztottjai várták, meg a holnapi tárgyalás előkészületei. Az elnökasszonyt alapos, elismert vezetőként tartotta számon a Szövetség, a holnapi tárgyaláson meg most különösen sok múlott. Az asszony telítve érezte magát a benne feszülő energiától... A takarékszövetkezet székháza a kisvároska legforgalmasabb terén állott. Ügyféltérrel a földszinten, tágas, világos irodákkal az emeleti részen. Gergelyné még két vendégszobát is beleterveztetett. Itt a Bükk, sípályával a téli, végenincs túrákkal, melegvizes gyógyfürdővel meg a nyári hónapokban. Mindig akad jelentkező, aki itt akarja családjával eltölteni a hétvégét. Az asszony öt éve irányítja az intézményt. Előtte kirendeltség-vezető volt a saját falujában, de hogy az öreg Pagina nyugdíjba ment, rábeszélték a munkatársak, hogy pályázza meg az elnöki posztot. Hát megpályázta. Fárasztóbb ugyan, mozgalmasabb ez a munka, de több benne a sikerélmény is, mint a kirendeltségen volt. Mikor belevágott, első intézkedéseinek egyikeként behajtotta egy ügyes huszárvágással a rég lejárt kintlévőségeket, majd megnyitott három egységet is - közülük Budapesten hovatovább az egyiket. Haladnak is, szépen haladnak, Túri Mártáról az irigyei is csak jót mondanának, ha lennének ilyenek egyáltalán. De nincsenek. Márta jókedvűen ült be íróasztala mögé. Bekérte elmaradhatatlan kávéját, s mert egyedül volt, játékosan szűrte át a keserű lét a foga közé beharapott kockacukron. Maga is 60 XI. évfolyam 9. szám—2001. szeptember

Next

/
Thumbnails
Contents