Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 9. szám - VERS, PRÓZA - Benkóczy György: A bíborszínű város
kálváriadombjával, melyhez kopott keresztút vezetett. Mintha óriás ejtette volna le a város közepére jóformán játékszerül a gyermekeknek és sétahelyül a szerelmespároknak. Csak kis részét foglalta el a honvédségi laktanya, mely udvarán egy ódon gótikus folyosót őriz, a többi szabad tér volt, s a Sánc nevű lakónegyed felé eső részen, ahol alacsonyak és meghághatóak voltak a falak, mert a vár testébe itt mélyen belevágott a civilizáció, hogy utat csináljon a vasútnak, ádáz ostromok folytak. De akármily vadul tombolt is a csata, ösztönösen ügyelt a diákhad, hogy ne sértse meg a történelmi kegyeletet. Sokáig őriztem otthon egy kődarabot, melyre ráfogtuk az átszellemült beszélgetések során, hogy az ostromlottak vére áztatta. Szentnek tekintettük a helyet, és akárhogy is belemerültünk képzelgéseinkbe, soha sem profanizáltuk az időrágta vén falakat. Az a rövidnadrágos fiú, aki öntudatlanul élete legszebb óráit töltötte itt, pár évvel később talicskával kubikolta a földet, eltakarította a köveket a valamikor oly szorongással lapátolt omladékos kazamatákból, s végre feltárult előtte az annyiszor megálmodott földalatti út. Lelkes diákok hada dolgozott az ásatásokon tanárai vezetésével. Törött cseréppipák, megszuvasodott marhacsontok tömege fordult ki a szerszám alól. Nem találtunk márt, de régi vágyainkért kárpótoltak a lassan előrebukkanó középkori székesegyház falainak faragott oszlopkövei. A szemléletünkben is átalakult már ekkor a vár, mohos falai közül a költő szerelmes epedése sirt ki Losonczy Anna után s visszhangzott lelkűnkben. Kőszívűnek láttuk ezt az asszonyt, mert nem lágyította meg sem a humanista bókvers, sem az erdőkön visszhangzó echós panasz, a kedves „Annám” hangjai. Csak később éltem meg ennek a szerelemnek kiábrándító valóságát, pelyhező érzéseimnek mégis a nyalka egri hadnagy esengése marad örök szimbóluma. A végvári élet hányódásai után következő s majd száz évig török világ Keletnek csak egy emlékét hagyta ott a vár tövében, a felállított ceruzaként égbenyúló minaretet. Mily sokszor véltük hallani alkonyi órákon a müezzin elnyúló kiáltását, s hogy szerettünk volna felkapaszkodni csak egyszer is csigalépcsőin, hogy játékosan kitárjuk karunkat Mekka felé! Alatta faragott kőkeretes, vasrácsos ablakú pusztulásnak indult kis barokk ódon házak húzódtak meg, mint a kezdődő nagyvonalú korszak szerény polgári tanúi. Nyolcszáznyolcvan, felerészben lakatlan faházat hagyott itt a török, s a beköltöző Telekessy püspök palotájában egy szalmaszék sem akadt, ahová lefeküdhetett volna. A kifosztott romok és szegényes faviskók helyén egy század leforgása alatt mégis új város született, melynek szellem, erőtől duzzadó alkotókedve ma még oly kevéssé ismeretes. A századelő irodalomszemléletének fogyatékos látása bélyegezte ezt a néhány emberöltőt pihenés korának, s nagyszerű, újjáalakító lendületét beleszorította egy stíluskategória kínai cipőjébe. Átlagos értelmiségünk tudatában a barokk életforma fogalma ma is az építészeti formák képzetét s a gyöngyösi iskolában tanult eposzainak unalmasan terhes és cikomyás irányát idézi fel s nem azt a nagyszerű főúri életformát, melyet Egerben is a fejedelmi abszolutizmusnak nyugatról szélesen áramló levegője s a tervező szemek előtt pompás lehetőségekkel kecsegtető táj ihletett. Grófi ágyból kelt három utolsó püspöke ízlését római tanulóévek nevelték, alkotókedvüket a francia szellemiség divatja, a kis országot kitevő egyházmegye királyi jövedelme s székhelyüknek minden pazar alkotást kiemelő, szélesen áradó háttere igézte. S az igézet továbbhaladt, szállt lefelé a ma is ékszerként ragyogó kanonoksor finomművű palotáin, kecses vasrácsain és manzárdos tetőin át a jómódú polgárok házaihoz. ízlés és művészet napja ragyogott ebben a főpásztori székvárosban, ahol az uralkodó példáját mohón sietett utánozni az udvara is, s ha a bőkezű, egyházi közcélokra nemesen adakozó mecénás ráíratta a ferencrendi kolostor pompás kapuzatára a horatiusi kettős értelmű jelmondatot - Sic nos vobis - a maga palotájának kapujára is rávéste - Sic Új Hevesi Napló 37
