Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 9. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Sporthorgász
T. Ágoston László A múlt héten elmentem az orvosomhoz, mert olyan nyugtalanító érzés fészkelte be magát a tudatomba, mintha beteg lennék. Nagy baj ám az én pozíciómban, mert egy osztályvezetőt alulról is fúrnak, meg fölülről is fúrnak. Ha beteg, akár a helyét is megfúrják, s csak a végén veszik észre, hogy ott sincs... Ugye, megértik, hogy belereszkettem a lelkem fenekéig, amikor észrevettem, hogy itt is szúr, ott is fáj, éjszaka nem tudok aludni, nappal nem tudok ébren lenni... Pedig a főosztályvezetőm áldott jó ember - mindig azt mondja: „Polgártársak, aki magára nem tud vigyázni, arra a jóságos Isten se vigyáz!” Hát én vigyázok is cefetül. De hiába vigyáztam, csak megesett a baj. A főosztály-értekezleten hozzászóltam egy fölöttébb érdekes témához. A fene tudja már, miről volt szó, csak arra emlékszem, hogy fölöttébb érdekes volt... És képzeljék el, milyen vigyázatlan voltam: pont akkor aludtam el, amikor le kellett volna vonnom a konklúziókat. A kollégák felfokozott érdeklődése mellett horkoltam vagy másfél óráig. Ámbátor, ami azt illeti, azt mondják, a Krepuska még hangosabban horkolt, csak senki se vette észre, mert hogy mind aludtak. Persze ezzel nem akarom megfúrni a Krepuskát, pedig azt suttogják a kollégák, hogy ő lesz az új főosztályvezető-helyettes. Ez a nyimnyám, ez a tehetségtelen...?! Természetesen mindent őszintén elmondtam az orvosomnak. Szentségeitek is a váróteremben, na de hát végtére is miért fizetem én a betegbiztosítást. Ha még a tüneteimet se mondhatom el? O meg csak bólogatott, egyre sűrűbben bólogatott, majd leesett a feje, de nem szólt semmit. Megkopogtatta a hátamat, megkalapálta a térdemet, megmérte a vérnyomásomat, aztán adott három beutalót. Mégse lett komoly a dolog. Amikor visszavittem a leleteket, barátságosan a vállamra tette a kezét, és azt mondta:- Nincs Önnek semmi baja, Bogyiszlói úr, csak többet kellene mozognia, és kevesebbet fúrni azt a Krepuskát. Szó, ami szó, Ön egy eltespedt, túltáplált pasas. Feltétlenül sportolnia kell valamit.- Ezen ne múljon! - gondoltam, s bevágódtam a kocsiban aggódó feleségem mellé. Aztán az első sportszerüzletben bevásároltam. Vettem két szemellenzőt, két bambuszbotot buktatókkal, vagy úsztatókkal, vagy minek mondják... Aztán meg három merítőhálót, egy hatszemélyes sportsátrat, meg egyéb fontos apróságokat. Végül még egy asztali focit is, hátha esni fog az eső. Nejem ritkán látott bamba arccal meredt rám, amikor meglátta a tengernyi cuccot.- Mit bámulsz? - mordultam rá. - Ezentúl aktívan fogunk sportolni. Te kocogsz, én horgászom. Most hazamegyünk, és elszaladsz a piacra fél kiló kukacért. Talán elég lesz... Még aznap este béreltem egy stéget, vagy hogy híjják, a Dunán, s másnap hajnalban nyolc órakor kiültem rá sportolni. Nagyban áztattam a zsinórt - elnyűhetetlen nyugati márka - amikor odajött hozzám az egyik sporttárs, és azt mondta:- Miért nem fenekezik, kolléga? Most lent harap a hal. No, hát nekem aztán igazán mindegy, csak azt nem értem, honnét tudja az a fránya potyka odalent, min ülök én itt a parton? No, mindegy, nem vitatkozom a tapasztalt sporttársakkal, ők tudják... Összecsuktam a kisszéket, és leültem arra a stégre, vagy hogy 28 XI. évfolyam 9. szám—2001. szeptember
