Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 9. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Sporthorgász
hívják. Úgy látszik, keményfából csinálták, mert nyomni, azt nagyon tudott, de halat egyet se láttam. Szerencsére arra jött egy másik sporttárs, az meg azt tanácsolta:- Sétáltatni kell a botot, sporikám, sétáltatni! Hagyja, hadd ússzon lefelé!- Jól van, én akár úsztathatom is... Beültem a bérelt csónakomba, leraktam a vízre a botot, és lassan eveztem mellette. Fölfelé persze nem úszott magától, vontatni kellett. Délig sétálgattunk így a vízen kettecskén, de hal az továbbra se jelentkezett. A vállam már fájt a sok sportolástól. Nem voltam én hozzászokva a nehéz fizikai munkához... Gondoltam, pihenek egy kicsit. Fölvettem a botot magam mellé a csónakba, nehogy elvigye a víz. Csoda, hogy elszundikáltam? Egyszer csak arra ébredtem, hogy valaki torkaszakadtából kiabál:- Vak maga ott? Maga, maga, maga felfújt lótetü! Nem látja, hogy lopja a zsinórt?! Mit tehet az ember, ha ilyen kedvesen ébresztgetik? Én is elkezdtem kiabálni, hogy „fogják meg, tolvaj!” Aztán láttam, hogy nincs semmi baj, mert végeredményben én vagyok a folfújt lótetű, és az én zsinóromat viszi a hal. De nem lopta ám, a fenét... Azért hagytam a vízben, hogy beleakadjon. Gyorsan előkészítettem a merítőhálót, és vártam, mikor jön közelebb. Erre a pasas még jobban elkezdett kiabálni:- Vágja be, sporikám, vágja már be! Hát én be is vágtam a merítőhálót a vízbe. Csak úgy loccsant. Persze nem tudom, miért, de hát ő az iparos... én csak kezdő sportoló vagyok. Szóval bevágtam. Erre ő elkezdte tépni azt a ritka szép növésű fekete haját, úgy ordított:- Nem azt, maga állat, a botot! Goromba sport ez a pecázás, de most már benne vagyok. Bedobtam azt is.- Barom! - kedveskedett tovább az én emberem, aztán a motorcsónakjába pattant, és olyan hullámokat vert rám, hogy ladikostul fölborultam. Ilyen nedves, meg koszos vízben én még soha nem fürödtem. Fürödtem, a frászt! Fuldokoltam. Megpróbáltam segítségért kiabálni, de szemem, szám, mindenem tele volt vízzel, meg hínárral. Szidtam is magamban a régi iskolarendszert, amikor a tornaórákon focizni, meg kosárlabdázni tanították az ifjúságot a modem úszásoktatás helyett... És amikor már végképp elmerültem volna, egyszerre csak elcsitultak a hullámok, üstökön ragadott egy erős kéz, és kivonszolt a partra. Közben valami különös, túlvilági trombitaszó hallatszott. Érdekes látvány tárult elém, amikor kinyitottam a szememet. Egy félig ember, félig hal hajolt folém, és szorgalmasan pumpálta ki belőlem a vizet. Jellegzetesen görög feje volt, göndör hajjal és szakállal. Viszont izmos felsőteste halfarokban végződött. Egy kagylótrombita hevert mellette a homokban.- Szerencséd, hogy a közelben úszkáltam - mondta ízes debreceni táj szólással. - Triton vagyok, Poszeidón és Amphitrité gyermeke.- Bogyiszlói Lajos osztályvezető - nyögtem a jobbomat nyújtva. - Bogyiszlói Mihály és Bódog Anna fia. Örvendek.- Ilyen isteneket nem ismerek - dörögte. - Bizonyosan csak félistenek... Mit háborgatod itt atyám birodalmát?- Csak sportolgatok, sportolgatok... - makogtam. - Nézd! így bedobom a horgot... - és érdekes, már feszült is a zsinór, ő meg üvöltött, mint a fába szorult féreg. Hiába kértem elnézést, amikor kitéptem a horgot a pikkelyei közül, az öklét rázva szitkozódott, és elküldött Olympiába... Ott kedvemre sportolhatok...- Ej, Zeusz, Zeusz, te hatalmas Atyaisten, hát ezeknek a félisteneknek már mindent elnézel?!!! - dörögte, és a trombitáját fújva alámerült a habokban. Új Hevesi Napló 29
