Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 9. szám - VERS, PRÓZA - Lelkes Miklós: Búcsúkék, A nagy sakktáblán, Hidak
Bástyák omlottak. Felszikrázott a játék. Vigyorgó ördög sakkmattot adott, s míg könnycsepp csillog a feketén, fehéren, a múltból is átsír nem egy halott. Ó Kéz, időn túl, ördögfeletti árnyék! A játszma vége mindig könny, halál? Elfeketül szép, félénkfehér királynénk, ha itt a perc, s nincs hová lépni már. A nagy sakktáblán minden túlnő. A Szépség pirosa lüktet, láz-arca ragyog és boldogság hull máris boldogtalanba. Hull, hull, miként ti, hullócsillagok. Mennyi híd épült fel már életemben, s mint omlott mind hirtelen mélybe le! Mégis, annyi épülés, összeomlás mögött híd feszül: kékívü mese. Ez áll. Szilárdan, mert tartja a tündér. Egszín ívén nem valóság fut át: csillagpatak siet a végtelenbe csókkal illetni fényálmú csodát. Most úr közöttünk középkori átok. A hallgatókkal együtt hallgatok. Csillagpatak siess a végtelenbe sötét jelenből, álmodj és ragyogj! A kék híd ívét úgy tartja a tündér, hogy mosolyog. Megvár egy messzeség: gonosz kezek kifosztottak, de mégis gazdaggá tesznek csillagos mesék. 24 XI. évfolyam 9. szám—2001. szeptember
