Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 9. szám - VERS, PRÓZA - Fecske Csaba: Ami marad, Rondó
'mi 'mawacl a madár elszáll a dal marad elmúlandó csupán az anyag az erdő nem hal meg csak a fák célba érsz de az út fut tovább lerezzen a fáról a levél már oda a lomb de a fa él az ember elmegy a szó marad megbú bennünk mint erdőn a vad &xmx/á emyed megfeszül minden izma ráng ahogy dolgozik tékozolva és öntudatlanul váltogatva színt nyughatatlan a folyton változó önmagát szülő s önmagát mohón kéjjel fölfaló mindig eleven múlttal jövővel párzó szörnyeteg se kezdet se vég pusztulás holott újjászületés újjászületés holott pusztulás változik de már nem tud lenni más mindig ugyanaz mégis változik pusztít és teremt mindent újragyúr ami múlandó halhatatlan és a múlhatatlan végleg elenyész lenni nem fárad halni megpihen dolga annyi van célja semmi sem némán felüvölt ordít hangtalan mintha szavakat holt kő mondana hangon túli szó csöndön inneni működik a rend vagy csak mímeli születni halni unos untalan hullám hullámot vakon csak követ készülődik mi régen véget ért formát alakot ölt hogy az legyen mi többé soha ami végtelen partokat keres és amit alak forma börtönöz magából kicsap s árad parttalan híja semmi nincs mert tökéletes folyton változik mégis ugyanaz
