Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)

2001 / 8. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Jámbor Ildikó: Sokszínű színházat tervez Csizmadia Egerben. Ismét egy magyar hős: János vitéz

- Kezdhetné azzal a megállapítással is - érvel - hogy az Egri Csillagok, az István a király után szinte magától értetődő, hogy ismét egy magyar hőst (legyen az akár mesehős) választunk a János vitézt, a nyári színház főszereplőjének.- Minden bizonnyal közel áll a szívéhez ez a daljáték!- Szerintem a magyar zeneirodalom alapműve. A maga idejében Kacsoh legalább olyan népszerű volt, mint ma mondjuk Presser, vagy a Szörényi -Bródy szerzőpáros. Fedák Sári százszor sikert aratott benne. Páratlan sikere volt - Talán épp ez a buktatója is, hogy annyian ismerik, dúdolják.- Nincs buktatója. Meggyőződésem, hogy ezek az egyéni hangvételű melódiák ismét teret nyernek a hanyatló kemény rock után. Ha igazán utána gondolunk a West Side Storyból legfeljebb két-három sláger maradt meg. A János vitéznek minden dala fennmaradt.-Beszéljünk a szereposztásról. Igen sok tehetséges fiatal arcot láthatunk az előadásban!- Azt mondhatom, hogy több mint húsz éves munkakapcsolatok érlelődtek most meg. Volt kikből válogatnom. Két Iluskánk, két Jancsink, két francia királyunk van. Mindegyikkel dolgoztam valamikor, valahol. Többen a tanítványaim voltak, sőt olyan is akadt, akit én fedeztem fel. Benkóczy Zoltánt például, aki francia királyt játssza, még kecskeméti korszakából ismerem, most a budapesti Kamaraszínház ismert művésze. Stubendek Katalinnal Zalaegerszegen találkoztam először, most Győrből jött el a francia királylány szerepére. Debrei Zsuzsanna meghívása is többször szóba került már, ő is Győrből jött Iluska szerepére, de kevesen tudják róla, hogy idevalósi: gyöngyösi. Derzsi György, pedig aki János vitéz szerepét énekli, még a Felvidéken 1994-ben volt a felfedezettem. Időközben elvégezte a főiskolát, s most ugyancsak Győrből érkezett ide vendégként. (Korábban ő játszotta Jézus szerepét a Mária evangéliumában, itt az egri nyári színházban).-Parádés búcsúalkalomnak is tűnhet ez az előadás, hiszen augusztusban átadja a színházigazgatói széket.- Nem annak szánom. Számomra ez az előadás is ugyanolyan fontos, mint a többi. Egyébként rendezőként számítanak rám a következő évadban is. Ami pedig a János vitézt illeti büszke, vagyok erre a szereposztásra. Néha e tekintetben, jobb helyzetben vagyunk, mint a Szegedi Szabadtéri Játékok.-Az egriek számára igazi szívügy az Egri Csillagok előadása. Az idén már tudjuk, nem lesz felújítás, de vajon lesz-e jövőre?- Annyit mondhatok: műsoron marad. S én bízom benne, hogy az új színházvezetés helyzetbe hozza majd ezt a produkciót. János vitéz: Derzsi György, Iluska: Debrei Mária 108 XI. évfolyam 8. szám—2001. augusztus

Next

/
Thumbnails
Contents