Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Jámbor Ildikó: Sokszínű színházat tervez Csizmadia Egerben. Ismét egy magyar hős: János vitéz
színház, ahol a háttérben maradhatok. Az a színház, ami nem rólam, hanem a produkcióról, amely a közönségről szól. Nyilván mindig személyhez kötik ezeket a dolgokat, s ez egy természetes igény. Amikor egy sztárokkal megtűzdelt magyar filmet úgy reklámoznak, hogy X és Y ismeretlen nevű rendező rendezte, akkor az szerintem butaság, értelmetlenség.- Ez azért meglepő visszafogottság: általában a színész-rendezők szoktak ilyesmit nyilatkozni. Aki rendezőként indult a pályán, az a „rendezői színház" mellett van...- Éleslátásra vall, amit mond, mert jószerivel én is színészként indultam a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején, az Egyetemi Színpadon. Az a pillanat volt nagyon érdekes: amikor a Szinművészeti Főiskolán elkezdtem komolyan venni, hogy én rendező leszek, amikor az elemi exhibicionizmus áttevődött arra, hogy én hogyan tudok „animálni”, hogyan tudom segíteni a színészeket, hogy ők a saját tulajdonságaikkal ki tudják fejezni azt a több eltérő akaratú, gondolkodású és ízlésű embert összefogni, s egy irányban hasznosítani energiájukat. A színházvezetés is valami hasonlót jelent számomra. Sok ember jó energiáit gerjeszteni, és „egy irányba mutattatni.”- Megkerülte a kérdésemet. Mégis, létezik az Ön számára produkciókban, szerzőkben, szereplőkben valamiféle etalon?- Nézze, akkor biztos jogosan kerültem meg a választ...- Jó, akkor mondjon a saját rendezései közül olyat, amelyet feltétel nélkül vállal!- Az a legnehezebb. Egyrészt minden rendezésemmel elégedetlen vagyok, néha jogosan, néha jogtalanul. Szinte mindegyik munkám egészen más, vagy eltér az előzőtől. Külső emberek azt mondják, vannak jellegzetes jegyek, én magam nem tudom. Ahol én most tartok ízlésben, színházlátásban, az az, hogy nagyon érdekelnek az igazi emberi megnyilvánulások a színpadon. Ha így vesszük: én egy realista rendező vagyok, „mindenféle beütésekkel”. Ez nem a színházvezetőre jellemző. A színházvezetőre az jellemző, hogy az ő világa, de érzi, hogy ez színesebbé tudja tenni a repertoárt, tehát ez a színháznak választékot jelent. Óriási hiba egy színházvezető részéről, amikor egyfajta kizárólagosságot képvisel. Lehet, hogy így nehezebb megfogni az én színházeszményemet. Nádasdy Kálmán mondta azt a Főiskolán: „Nem kell ahhoz egy szamarat átküldeni a színpadon, hogy tudják: te rendezted azt. Szóval nem kell „aláírni”, az alá van írva, letagadhatatlan. Nem forszírozok semmit, hogy a kézjegyemmel el legyen látva, az letagadhatatlan lesz.- Az előttem lebonyolított beszélgetésekből azért kiderült, hogy szándékában áll meghívni Novák Eszter, Csiszár Imre rendezőket a következő évadra, hogy tervez egy Diótörő-előadást, Németh László Árulóját, hogy műsoron tart Szegvári Menyhért rendezte Spiró-darabot a Kvartettet. Valóban egy nyitott és sokféle irányzatot képviselő, s világnézetileg sem behatárolható, tehát politikailag sehová nem elkötelezett színházi évadot tervez?- Ez valóban így van, illetve, amit az előbb az ízlésről mondtam, annak érvényesnek kell lennie a többi területre is, vagyis ne kizárólagos ízlés, és ne kizárólagos ideológia jellemezze a munkáinkat.- Tudom, hogy mindezenközben tanít is.- Közel húsz éve tanítok, mióta befejeztem a Színművészetit. Sőt még a főiskola alatt is drámapedagógusokat, és másokat. Nem tudom, valahogy úgy alakult, hogy mindig visszahívtak (egyébként korábbi tanulmányaim szerint fizikatanár is vagyok). Tehát úgy alakult, ahol drámapedagógiával, illetve színházzal kapcsolatos képzés folyt, meghívtak, így például jelenleg tanítok a zsámbéki Katolikus Főiskolán, a Színművészeim két évfolyamon: a bábszínészeknél színészmesterséget, és kiegészítő képzésben résztvevőknél a drámapedagógusoknál is. 106 XI. évfolyam 8. szám—2001. augusztus
