Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Jámbor Ildikó: Sokszínű színházat tervez Csizmadia Egerben. Ismét egy magyar hős: János vitéz
^(Jámbor Q^/c/i/oá £SFoAáxfnií áx/wÁáfiMt famtetc ^^UxMvaclia ^^e^Áen„Én egy realista rendező vagyok mindenféle beütésekkel’ A dolgok természetes rendje szerint öt év elteltével az egri színház élére is új igazgatót választottak 2001 áprilisában. Izgalmas, és találgatásoktól sem mentes előzmények után Heves megye közgyűlése Csizmadia Tibornak szavazott bizalmat. A negyvenes éveiben járó színházi szakember nem először pályázott erre a posztra. Öt esztendővel ezelőtt is a jelöltek között volt, akkor Beke Sándorra voksolt a testület. Őt váltja fel augusztus 1.-vel az igazgatói székben. Már javában készül az új évadra, amikor beszélgetünk. Néha kénytelen megszakítani a diskurzust, szinte egyfolytában csörög a mobilja. Vendégjátékokról és vendégrendezőkről, meghívásokról tárgyal. A pályázatban megfogalmazott ígérete — hogy tudniillik bekapcsolja az országos keringésbe az egri teátrumot - megvalósulni látszik.- Ön is népszínházi programmal nyert, és azzal az ígérettel, hogy országos hatókörű színházat teremt majd. Ha visszatekintünk, azt kell látnunk: ez senkinek sem sikerült. Szikora János egy évad után ment el, Gáli László és Beke Sándor munkáját azért bírálták egyesek, mert nem találták eléggé „országosnak”. Nem lehet, hogy ez csupán attól függ, honnan nézzük az egri törekvéseket?- Az egri színház elmúlt 25 éve nem választható el az Agria Nyári Játékoktól. Az én emlékeimben ez úgy jelent meg, hogy volt egy izgalmas város, amelynek volt nagyon jó, nagyon érdekes nyári színháza, illetve a miskolci színház albérletben játszott itt. Aztán, amikor Szikora János idekerült, lehetett érzékelni azt a vágyat, hogy itt legyen valami más, valami több. Ő ezért nagyon sok mindent tett. Az az emlékezetes Csongor és Tünde előadás akkor nagyon „oda volt téve”. Ez a produkció egyébként a szolnoki színházzal összefogásban jött létre, ahol én voltam a művészeti vezető, s a mi színészeink játszottak itt.- Most, amikor megnyerte a pályázatot, a barátai milyen tanáccsal látták el?- Semmilyennel. Inkább kérdezgettek, hogy nem félek-e ettől a feladattól. Azok, akikkel én napi szinten együtt dolgozom - igen sok színházi ember -, örültek neki. Lehet ennek sok szempontból örülni, például azért, mert úgy érezheti, ez egy újabb lehetőség neki... Egy-szerűen, akik szeretnek, azok örültek. Aki ismer, az tudja, hogy már több ilyen vezetői helyzetben voltam. Nem igazgató-ként, de főrendezőként, művészeti vezetőként dolgoztam Szolnokon és Pesten is, a Budapesti Kamaraszínházban. S ez a helyzet időben is változik, hiszen folyamatosan gyűlnek a tapasztalatok, s lehet, hogy az ember már nem követi el azokat a hibákat, amiket korábban elkövetett. S mondhatnék ilyen közhelyeket is, hogy minden szituáció más, de ez a mostani semmihez sem hasonlítható. Hiszen a szolnoki korszakom egy másik politikai környezetben zajlott, a főváros más, ott megint más a művészeti életet formálni. S megint más helyzet ez, vagyis van egy nagyon kulturált, szellemi izgalmakkal teli város, ahol - a vágyam az -, hogy ez a színház ennek a helynek szerves része legyen.- Önről sok minden tudható, a pályázatéból, a szakma előtt, hogy miket tett le eddig az asztalra. A szélesebb közönséget érdekli: mi a nevekben előadásokban megfogalmazott színházeszménye?- Jó a kérdés, de nehéz rá válaszolni. Azt azért szeretném elmondani, hogy számomra az az igazi színházeszmény, amelyben én, az igazgató nem vagyok fontos. Az a Új Hevesi Napló 105
