Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Az élő, lélegző magyar település
emberek megalázását, tönkretételét jelenti. Ez egy nagyon komolyan előkészített munka volt, hiszen Ötvenhat után a téeszeket erővel létrehozták, majd a téeszeket egyesítették, és elvonták még a munkahelyeket is egyes településekről.. Majd a centralizációs politika után következett az, hogy föl is számolják ezeket. Az iskolával kezdődött. Az iskolába busszal mentek, vagy ki mivel, 8-10-15 kilométerre a lakóhelyüktől. Ez lehetetlenné tette az embereket, így mi odamentünk, a rendszerváltozás után pedig azt mondtuk, hogy most aztán neki kell állni, és életre kell kelteni a falvakat, mert olyan súlyos belső aránytalanságok jöttek létre a 45 év szovjet megszállás alatt a településekben, legyen az közműellátás, vagy a földterületeknek a minősége, tulajdonlási viszony, és így tovább, hogy minden településnél neki kellett fogni életre kelteni, az életfeltételeket biztosítani.- Milyen értelemben ?- A vizet kivitték a lakásokba, de a szennyvizet, a szennyvízcsatorna-hálózatot nem. Ennek következtében elszennyeződött a települések altalaja. Tehát kell csinálni egy olyan szennyvízhálózatot, amelyik ezt a lehetetlen állapotot megszünteti. Utána kellett menni, milyen szennyvízgyűjtő technikák léteznek, a japántól a dánig, és akkor meg kellett találni ezeket, javasoltuk, megépitettük őket, ez hozzá tartozik ahhoz, hogy normálisan tudjunk élni. Voltak szabályozási tervek, amik azt mondták, hogy az utcára kiépített régi házakat csak meg kell várni, hogy összedőljenek, mert kb. 6-8 méterrel hátrább van a beépítési vonal, és ha valaki kért építési engedélyt, akkor oda előre már nem építhetett, hanem csak ennyivel hátrább. Ennek következtében ha megnézzük a házikót, akkor úgy néz ki, mint egy foga-kivert nagy pofa, mert az egyik ház beljebb van, a másik kintebb, mert az még régi, és ha a Jászságot végignézi, az így néz ki. Például ezeket a szabályzásokat kellett megszüntetni, illetve revízió alá venni. Egyetlen feltétele van: tudni kell, mi a jó élet. Hogy mégis mit szeretnénk, hogy szeretnénk élni. Ezt tudni kell. E nélkül, hogyha jogászkodunk, akkor a világon semmire se megyünk. A szerves építészet az, noha egy szerves gondolkodásmód, de az életet jobban szereti, mint a pusztulást.- Apropó, pusztulás, pusztítás. Mikor idefelé jöttem, Ludas után, de még Gyöngyös előtt láttam egy döbbenetes keresztet az út mellett. Jézust egyszerűen lefejezték rajta. Szét volt zúzva a feje. Egy szubkultúra terjed körülöttünk, aminek a hatásait állandóan szenvedjük. Ezzel szemben az alkotó ember mindig mást tud felmutatni. Mi a véleménye, az agresszió mennyire tud hatni és terjedni még mindennapjainkban?- A Krisztus fejét azonnal vissza kell tenni, kell csinálni helyette egy másikat, azt oda visszatenni, és fel kell virágozni. Első lépésben ezt tudom javasolni. A másik az, hogy a közbiztonság milyen, és ez milyen összefüggésben van bizonyos politikai irányzatok állandó felbujtó tevékenységével, mely a devianciát támogatja, az egy külön ügy. Én pl. nem tudok eufórikus állapotba kerülni attól, hogy a Hősök terén az úgynevezett melegek felvonulnak, mert ez egy deviáns viselkedés, ezt ők is tudják, én is tudom...- És sértő másokra nézve, hogy épp ott...- Nem sértő. Menjen, amerre akar. Tőlem felmászhatnak az angyal mellé, mert ők azt mondják, hogy ők az angyalok, nekem tökmindegy. De az kétségtelen, hogy ez deviancia, erről nem érdemes beszélni, olyan evidens. Természetesnek tartom azt, hogy a devianciával és bizonyos politikai irányzatok ilyen törekvéseivel szemben egy országló népnek a saját maga szervezetein keresztül kell fellépnie, és ezt szabályozni kell, addig a pontig, amíg nem veszélyezteti a társadalom belső szerkezetét. De abban magának igaza van, ha azt sugallja, hogy ez a deviancia már túllépte azt a határt, amit az ember még elfogadhatónak tart. Nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy ha valakinek megérett a káposztája, akkor jön egy másik, aki ezt leszedi, és a gyümölcsöskertjében, amit ő rendben tart és permetez, mások szedik le a gyümölcsöt. Ez nem normális dolog, ezt meg kell tudni 92 XI. évfolyam 8. szám—2001. augusztus