Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)

2001 / 8. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Az élő, lélegző magyar település

- Úgy, hogy az utcákhoz nem nyúltak hozzá, de az utcák melletti házakat összedöntötték, és attól egy bizonyos távolságra tízemeletes lakóépületeket emeltek. Megmaradt egy katolikus templom a középkorból. És akkor mi visszamentünk, és visszaépítettük a régi utcákat, földszintes, egyemeletes épületeket építve, szépen sorban, végig az egészen, és most megint város. Volt egy nagy kocka, ez volt a városháza, a városházának lett tornya, lett óra, szóval így szépen lassan végig. Ahhoz az kell, hogy egy építészcsoportot a város vezetése használjon. Higgye el neki, hogy amit mond, azt komolyan gondolja, vitassa meg, de használja. Ez abszolút konkrét ügy. Ha van egy urbanisztikai társaság, egy tipikus értelmiségi kategória-, és ezt felhasználják, beszélgetnek egymással gyakorlatilag, javaslatokat tesznek. Ezeket vagy elfogadják, vagy nem. A dolog akkor működik, ha ez abszolút konkrét, tehát azt kérik, hogy mondjátok meg, ebben az utcában konkrétan mit csináljunk. Készítsetek róla egy tanulmányt, mutassátok meg, hogy mi erről a véleményetek, bevisszük a testület elé, ilyen egy ügy. Ha ez nem konkrét, hanem vannak szervezetek, amik lötyögnek egymás mellett, akkor nincsen igazi kapcsolat közöttük, s főleg hatalom és pénz sincs benne, akkor az egész egy tipikus kelet-európai értelmiségi dzsembori, amiből nem jön ki semmi. Még öröm sem. Úgyhogy Egerben ez ezen múlik, hogy van-e egy ilyen belső dolog. Mi ott vagyunk Csengeren tizennégy éve. A város megváltozott. De ez nemcsak abból áll, hogy ilyen, vagy olyan, vagy amolyan házakat építünk, hanem hogy hogy áll a szennyvízzel, a telefonnal, milyen az út állapota, mi van az ingatlanokkal, van-e tartalék terület, van-e külterület, és a belterület határa nem szűk-e, ezeket mind végig kell gondolni. Eger ilyen tekintetben nem egy nyolcezer fős kis városocska, mint Csenger, hanem az egy történelmi, jelentős város. Ehhez nagyon komoly munkát kell tudni végezni ahhoz, hogy az ember eljusson a konkrétumokig. Mikor eljut odáig, hogy kiad egy építési engedélyt, akkor ne azt nézze az a nyomorult építési előadó, hogy az általános építési szabályoknak megfelel-e, vagy nem, és ha megfelel, akkor jöhet, akármilyen ronda...-... mint pl. a Dózsa téri Udvarház Egerben, a vár alatt...- ... hanem helyi szabályozásokat kell csinálni, és meg kell határozni, hogy egy ilyen városban milyen minőségű tervezők dolgozhatnak. Hogy te ezen a területen dolgozhatsz, vagy nem. Erre megvan a jogi lehetőség. Na most hogy ezzel él egy város, vagy nem él egy város, hogy eszébe jut-e vagy nem, ez a meghatározó.- Általános gyakorlat az, hogy egy város vezetőségét azonosítják a város lakosságával, holott Egernek pl. sem a közvéleménye, sem az életritmusa nem azonos azokéval, akik vezetik, így az sem mondható el, hogy a városi polgárság véleményét vagy érdekeit képviselnék.- Itt ez könyörtelen. Megválasztották őket? Meg bizony. Ha megválasztották, akkor viszont... ennyi.- Ön faluépítéssel is foglalkozik. Mi vezérli ebben: általában a magyar építészetnek, épített kultúrának a szempontjai? Mi inspirálja leginkább?- Ez a munka, amit most maga említ, ez a 70-es években kezdődött el. Akkor, amikor azt mondták, hogy a 3300 településből elhalásra lesz ítélve ezer-valamennyi, az egyharmada, vagy több mint az egyharmada stagnálásra ítélt, és a többi pedig körzeti központtá avanzsál, mi akkor elkezdtünk dolgozni ezeken a településeken, amelyeket elhalásra ítéltek. Mert ez egy abszurdum. Egy ország, amelyikben ezer éve vannak települések, az egy sajátos struktúrával él, lélegzik. Magyarországon a települések közti távolság nem olyan, mint Ukrajnában vagy Oroszországban, ahol X versztányira van a következő, aztán ott a tajga, és jó napot, hanem a magyaroknak az elhelyezkedése az jellemző a magyar társadalomra, a magyar mentalitásra. Elhalásra ítélni településeket, az

Új Hevesi Napló

91