Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Az élő, lélegző magyar település
Beszélgetés Makovecz Imrével Makovecz Imre művészete különleges helyet foglal el a magyar építészet történetében: az ősi, gyökereiben ízig-vérig magyar szellem mindig egyetemes emberi értékeket is hordoz egyúttal. Bármelyik alkotását nézzük is, ez a különleges szintézis tükröződik rajta. Bárhol megállják helyüket, és bármilyen környezetben álljanak is, mindig elsősorban a magyar kultúrát képviselik, szimbolizálva ezzel azt is, hogy a regionális vagy nemzeti értékek nélkül, a couleur locale nélkül nincsenek valódi egyetemes értékek sem. Eger közelmúltjának tekinthető az a korszak, mely a Makovecz-uszoda átadásával zárult, s melynek utórezgései mindmáig elérik, foglalkoztatják az egri közvéleményt. Egy nagy művésszel méltatlanul bánt Eger választott vezetősége, és két éven át próbált az épülő uszodával kapcsolatban mindig valami gyanúsat, ferdét, nem rendeset, Eger imázsához nem illőt sugallni nekünk, egri polgároknak, akik ugyan belefáradtunk a politikai színezetű botrányba, de nem szűntünk meg lelkesedni a remekmű születésének hétköznapjaiban sem magáért a műért. Nem csalódtunk. Az épület Eger épített kultúrájának újabb gyöngyszeme, és az intrikusok hátsó szándékaival ellentétben nem elidegenítendő, teherként kezelendő, lerázandó dolog, hanem nemzeti kulturális örökségünk nemes, szép darabja. Mivel két nagy építkezés folyt párhuzamosan Egerben azidőtájt, az ember önkéntelen összehasonlításokat tett, párhuzamokat vont közöttük, jóllehet egy felújítást soha nem lehet méltóképpen összevetni egy újonnan születő művel. Az egri közönség mindkét újdonságot igenelte, tehát boldog várakozással tekintett a borzalmas kinézetű szocreál színházépület megszépülése elé is, ám annál nagyobbat csalódott az eredeti tervektől jócskán eltérő kivitelezés láttán, mely csupán módosította az épület külcsínbeli fogyatékosságait, csak az első homlokzati részen végzett lényeges módosításokat, az oldalfalak ma is éppoly radiátorszerüek, mint voltak, s valljuk meg, a bejárat előtti „oszlopsor” is inkább néptribünre emlékeztet, mint nagyszerű műalkotásra. A belső átalakítás óriási fogyatékossága pedig a hangzatosán meghirdetett páholybérletek ellenére egy újabb hiátus: vannak ugyan páholytulajdonosok Egerben, ámde a páholyok nem épültek meg számukra, amit nemcsak a sivár oldalfalak látványa és a rájuk tekintő közönség bán, hanem legelsősorban az általa elfuserált akusztika. Arról nem is beszélve, hogy egy színháznak méltóságot, komolyságot is kölcsönöz a belső épített tér igényessége. Mindezt csupán azért kell előrebocsátani, mert míg a Makovecz-uszoda építését nagy huhogó-kórus kísérte, addig a színház rekonstrukciója ugyanazon huhogók reklámhadjárata révén már-már grandiózusabbnak tűnt, mint a tőle néhány száz méterrel odébb épülő igazi remekmű. És ebből nemcsak prekoncepciók tűnnek ki eltitkolhatatlanul, hanem egyértelmű az az ízlésbeli különbség, mely a jelenlegi városvezetés és az egri polgárság között van, és egyre inkább szakadékként tátong. Az egriek soha nem igenelték a szocialista realizmust, sem annak képviselőit, legfeljebb elviselték ideig-óráig. Az a közönség, mely jeles itáliai és német mesterek műveiben gyönyörködhet jártában-keltében, nem tud olyan igénytelenné válni, degenerálódni - csak úgy, hogy megfeledkezzen nemes hagyományairól. Mindezt azért volt szükséges előrebocsátani, mert a művész és a város közötti áldatlan helyzet azért alakult ki, mert a bennünket hivatalból képviselők úgymond nem a polgárság nézeteit képviselték valójában uszodaügyben, hanem kizárólag a sajátjukat. Ez pedig mindenképpen tisztázásra vár. Egy korszakalkotóan nagy művész fellépése gyakorta 86 XL évfolyam 8. szám—2001. augusztus
