Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: A kikapós Szitásné
biztosított szeretett asszonyának. Még egy kis autót is vett neki, lenyitható tetővel. (Igaz, hogy már egy fél éve ott áll hátul a lakás előtt, mert az árokba hajtott, és azóta nem vezeti.) Látszólag egyetértésben él a gyermektelen házaspár. A férj büszkén jelenik meg harmincéves gyönyörű asszonyával a városi rendezvényeken, és az asszony is örömmel fürdőzik szerelmetes férje imádatában. Ica már több mint két éve csaknem minden titkát vele beszéli meg. Már egy éve szerelmes a váci segédpüspökbe. Szerinte „halálosan beleszeretett” a szigorú tekintetű főpapba, és minden héten megy hozzá gyónni, kreált lelki bánatait, élete „nyomasztó” gondjait megbeszélni. Lelkesen számolt be minden „gyónásról”, de azt még nem tudta elérni, hogy a püspök viszonzóan tudomásul vegye az ő érzelmeit. Most meg itt van ez a Pista, akiről csak annyit tudott, hogy a két szerelmes férfi közül végül is Szitás Norbert nyerte el az áhított kezet. A Szitás házaspár a ház többi lakójával nem tartott kapcsolatot. A nagy házban a kapualj másik lakásában egy özvegyasszony lakott, akinek a férje 1943-ban esett el a voronyezsi csatában. A gyászban járó hölgyet néha látogatta egyetlen felnőtt fia, egyébként visszavonultan élt. A felügyelő-lakás konyhabejárójával szemben lakott egy zsidó család. Klein Tamás rövidáru-ügynök, feleségével és két gyermekével, all éves Tiborral és az 5 éves Sárával. A két gyerek sülve-főve együtt volt a detektív-csemetékkel. A fiúk sakkoztak, ország-várost játszottak, szenvedélyesen tanulmányozták a térképeket, a háborús csatahelyeket és rúgták-fej élték a sokszor foltozott focit. A kislányok meg főztek, mostak, babáztak. Kleinné hófehér bőrű fekete asszony volt, nagyon vallásosan nevelte gyerekeit, szigorúan ülték meg az ünnepeket és a sábeszt. A felügyelőné gyakran sütött buktát, túrós lepényt, rétest és mindig megkínálta a játszó gyerekeket. A kis Sára ilyenkor, kezében a finomsággal, átszaladt édesanyjához, hogy szabad-e ebből enni. Lelkesen jött vissza és mondta bátyjának:- Lehet ennünk, mert ez nem tréfli! Néha Kleinné is küldött a játszótársaknak kemencében készült sóletet és a maceszt is sokszor ropogtatták a gyerekek. A rengeteget talpaló, a szakállmaratótól mindig vörös képű apa eredményesen fegyelmezte gyermekeit, akik kifejezetten szófogadó, illedelmes gyerekek voltak. A fiú piarista gimnáziumban, az osztálya legjobb tanulója és fiatalabb barátja sokszor megfigyelte halántékán a hártyavékony, finom fehér bőrt, mely alól kirajzolódtak a hajszálerek. Azt hitte, hogy egyszer szétpattannak, amikor sakkozás közben ujjaival szorította halántékát. Anyjától örökölhette sápadt, áttetsző bőrét. *** István megérkezett. Szitásné kísérte ideiglenes szálláshelyére és mutatta be a konyhájában tevékenykedő felügyelő-feleségnek:- Katus, megjöttünk, Bemutatom neked régi ismerősömet Radnai Istvánt, akiről már meséltem neked. A férfi kissé meghajolt, és a felé nyújtott kézre csókolva már szólt is kellemes baritonja:- Nagyságos asszonyom, végtelenül örülök és nagyon köszönöm szívességét. A gyerekek szobájukban hallották az érkezőket, és a félig nyitott ajtóból lesték a jövevényt. Radnai István negyvenes, napbarnított arcú, kissé őszes, bajuszos, középmagas férfi volt. Erdész zakót és térdnadrágot, strapabíró, vastagtalpú félcipőt viselt. Élénk, kék szemei barátságosan világítottak barna arcából, és mosolya kivillantotta fehér fogsorát. 78 XI. évfolyam 8. szám—2001. augusztus
