Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - KÖZÉLET - Dobler Magda: Kitelepítésünk ötvenedik évfordulójára
1951. július 13-án, pénteken szüleimmel váratlanul kitelepítettek. Minket, budaiakat a Józsefvárosi Pályaudvaron vagoníroztak be. Többünket az Eger melletti Makiár kényszerlakóhelyre vittek. Szüleimmel a felvégi régi Baranyai házba kerültünk, ahol még két családdal költöztettek össze. A falusiak nagy sajnálattal, együttérzéssel és szeretettel fogadtak minket, terményekkel láttak el. Kényszermunkára a Füzesabonyi Állami Erdőgazdaság Facsemetekertjébe jártunk. Hajnalban indultunk, 10 órát dolgoztunk és este 7 kilométert gyalogoltunk haza. A minimálbér alatt kerestünk, és télen, amikor a fagy miatt szünetelt a munka, jövedelem nélkül hagytak, a falusiak hordtak össze élelmiszert, hogy főzni tudjunk. A régi nyirkos házban pedig egy életre megfáztunk. Engem, mint frissen érettségizettet a falusi értelmiség karolt fel. Megengedték, hogy egy kicsit zongorázzak náluk - mert tudták, hogy zenei pályára készültem -, gyermekeiket taníttatták velem. A templomban is gyakoroltam, és az énekkarnak segítettem a betanulásban. Végül is 1953-ban az egri érsek bérmált a faluban, szép zenei fogadtatásunkat megdicsérte. Nemsokára a falurádió bemondta, hogy augusztusban elhagyhatjuk kényszerlakhelyünket. Családom Győrbe költözhetett, mert nagyapám aláirta a befogadó nyilatkozatot, ami annak feltétele volt. Szeptembertől ismét tanulhattam a Győri Zenetanárképzőben, rendkívüli ösztöndíjjal vagy segéllyel. Hangszer nélkül kezdtem el új életemet, ami végül mégis diplomához vezetett. Hátrányos megkülönböztetésem egész életemet végigkísérte. A megemlékezéshez hozzátartozna a kényszerlakóhely és a kényszermunkahely felkeresése. A segítő jó embereknek pedig hálás köszönet, hogy segítette életben maradni. A szerző bölcsész és teológus 76 XI. évfolyam 8. szám—2001. augusztus
