Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Domokos Sándor: Ismét a genome-ról
EJkB/T fUDOMAMIf S&cmwÁod &<íwclcw Q^wnM a <jf&n<mve-w5/ Ma (2001. február 12) reggel a Kossuth Rádió hullámhosszán újabb izgalmas bejelentést hallottunk az ember genetikai felépítésével kapcsolatban. Többek között azt is megtudtuk, hogy köztünk és a csimpánz között csak pár százalékos a különbség. Sőt azt is közölték, hogy a bennünk rejlő embert formáló tényező is alig különbözik más élőlényektől. A másik megállapítás az volt, hogy az emberiség a bőrszíntől és más differenciáló karakterisztikától függetlenül egy egységes fajt alkot. Mindezek a meghatározások meglepőek és első látszatra közelebb hoznak bennünket ahhoz a robotemberhez, amely sokak számára pont meghatározhatóságánál fogva annyira kívánatos. Kívánatos, hiszen fizikai előre meghatározhatóságánál fogva megnyugtató. A determinálható ember-gépek esetében könnyen elképzelhető, hogy kórházaink, ahol még törődnek a beteg érzéseivel, átalakulnak az autóink javítására bevált javítóműhelyekké, ahol testünk minden elöregedett, sérült vagy rosszul működő részét kicserélve biztosíthatják az örök életet. A halál végességének kikapcsolásával valóban feleslegessé válik a földöntúli, természetfeletti Személyes Teremtő fogalma. Ezzel megvalósul az a szép új világ, ami a materialisták álma. A Kaliforniában lefagyasztott holttestek újra megelevenítve osztozzanak az öröklét boldogságában. Más szóval a tudás visszavarázsolja az Édenkertet számunkra! Valóban ilyen egyszerű ez? Nem tudom eldönteni, de azt tudom, hogy a „perpetuum mobile”, vagyis az örökmozgó megvalósítása még a mai fizika szerint is lehetetlen. Ugyanis az önmagában visszatérő örök-mozgás ellentmond a termodinamika második törvényének, vagyis az Entrópia tételnek. Az Entrópia azt jelenti, hogy a mozgásra felhasznált energiát soha nem lehet száz százalékig visszapótolni önmaga és újra mozgatására felhasználni. Igaz, hogy az életfolyamat a maga felépülő tendenciájával ennek ellentmondani látszik. Ám ez csak látszat kizárólag a biológia területén nyilvánul meg, egy bizonyos körön belül. Ezt a fizika „nyílt rendszernek” nevezi azért, mert az élő szervezet környezetéből felvett energiával egy bizonyos ideig a leépülés folyamatát lassítani képes. De az Univerzális skáláján ez nem érvényesül. Bár számításaink szerint a naprendszer energiaellátás-tartama az emberi élethosszhoz képest végtelennek látszik, de a galaxisunk skáláján ez is véges. Az energia áramlása az űrben egyre csökkenti a koncentrált energiát, és e végesség még az Univerzumra is vonatkozik. Más szóval, ha az „abszolút öröklét” nem valósulhat meg univerzális skálán, akkor kevésbé lehetséges az emberi szinten. Hiszen a körülöttünk keringő kis bolygó mind megannyi atombomba száguld köröttünk, és egy ütközés pillanatok alatt semmisíti meg a Föld bioszféráját. Azzal pedig a mindentudó emberi gőg is megsemmisül. Ha bele merünk nézni a lét valóságába, akkor nem kerülhetjük el az emberi létet törékeny függőségének felismerését sem ENNEK FELISMERÉSE CSAK AZ EMBER HIVATÁSA. A létezést ebben a perspektívában szemlélni csak az ember képes, melynek tükrében mindig elénktárul egy rajtunk kívülálló Abszolútum. Ez a föggőség a genome ismeretével sem változtatható meg. Hiszen ha a genome szerkezet biztosíthatná az örök fennmaradást, akkor a fejlődés megállhatott volna az egysejtűek osztódási szintjén. Az osztódással szaporodó életformának nem kellett volna megváltoznia, mert az osztódással szaporodás fenntarthatná az 54 XI. évfolyam 8. szám—2001. augusztus
