Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Tűzpiros rózsák Áginak
Kamyújtás, karkörzés, derékhajtás, légzőgyakorlat, meg ilyesmi. A lány nem reagált. Ekkor jött a fejkörzés, amely akár hívogató mozdulatként is értelmezhető. Semmi. Erre a karjával tett olyan mozdulatokat, mintha hívna valakit, aztán meg a szíve tájékát kezdte el dörzsölgetni a tenyerével. A lány fölült és széttárta a karját. A férfi intett neki. O meg vissza. Aztán elfordult, és rá se nézett többé.- Észrevett a kis boszorka - nyugtázta magában. - Tehát ő se közömbös irántam. Végtére is nem vagyok én még olyan öreg, hogy csak úgy átnézzenek rajtam a nők... Gondolom, ő is jóval túl van már a húszon. Nem is olyan nagy a korkülönbség. Harminc év? Mit számít ez manapság? Különben is van olyan nő, aki eleve az érett férfiakat szereti. Másnap ő is fürdőnadrágra vetkőzött, úgy állt ki az ablak elé gimnasztikázni. Büszkén mutogatta kidagadó bicepszét. A lány az erkély korlátjára támaszkodott és mosolyogva nézte. Még biccentett is, mintegy elismerésképpen. Aztán intett valamit - amit ő képtelen volt megérteni - és beszaladt a szobába. Néhány perc múlva az utcán látta sietni a buszmegálló felé. Gyorsan fölöltözött, utána rohant, de már nem találta sehol.- A kis csacsi... - morgolódott magában. - Érthetőbben is tudtomra adhatta volna, hol akar velem találkozni. Most aztán várhat. Gondolhattam volna, hogy nem mer följönni hozzám. Biztosan Ágitól fél. Vagy engem félt a balhétól? Hát persze... Amikor másnap meglátta a lányt az erkélyen, levette a falról a nagy órát, azzal állt ki az ablakba. A hetesre tekerte a kismutatót, és rábökött az ujjával, mutatván, hogy akkor várja a buszmegállóban. A lány is integetett valamit, aztán egy puszit dobott felé, és beszaladt a szobába.- Hát ezzel megvolnánk... - domborította ki a mellkasát. - Ma este az enyém lesz... És megtudhatja, milyen egy igazi férfi. A szekrényből elővette az ünneplő fehér ingét. „Nem ártana átvasalni, de nincs rá idő - gondolta. - A nadrág éle se az igazi...” Aztán a nyakkendők között válogatott. A fekete cipőt viszont muszáj volt kipucolni. Több mint tíz percbe telt. Az az átkozott óramutató meg úgy megindult, mintha kergették volna... Tavaly a buszon egy fiatal lány sodródott mellé. Az is ilyen hegyes-begyes baba volt. Annyian voltak abban a szardíniás dobozban, hogy szinte egymásra feszült a testük. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy valaki simogatja a combját. Ő volt, hát persze... No de ő sincs fából, naná, hogy az ő keze is felfedezőútra indult... Egy megállóval előbb szállt le a lány. Intett neki, hogy menjen, de épp aznap estére volt színházjegyük... Ez a pech... Ezt a lehetőséget azonban nem hagyja ki! De nem ám! Lehet, hogy ez az utolsó... Lehet... A virágüzletben elbizonytalanodott. Milyen virágot illik vinni manapság egy fiatal lánynak az első randevúra? Rég volt már... no meg a fene tudja, hogyan változtak a szokások azóta...- Megkérem, uram, szíveskedjék kiválasztani, mit óhajt venni, mert zárok - szólt rá az elárusítónő.- No igen, persze... - mondta megfontoltan. - Mondja: van valami szép, friss piros rózsája?- Épp az előbb vittem be a raktárba. Ha az egészet elviszi, kihozom.- Jó, de mennyi azaz egész? Van vagy tíz-tizenegy szál. Egye fene, adja ide mindet! így esett, hogy tizenegy szál celofánba csomagolt égővörös rózsával rohant a már indulni készülő buszhoz. Még integetett is a sofőrnek, nehogy elinduljon nélküle, mert messziről látta fölszállni a lányt. Új Hevesi Napló 27
