Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Tűzpiros rózsák Áginak
Most mégis, mintha egy férfi állna az ablakban. A függönyt igazgatja. Egy férfi. Igen, most már egészen jól látja, hozzá hasonló korú, erősen őszülő férfi. Az erkélyajtónál meg egy nő áll. Az is olyan őszes forma. Mi a fene, csak nem költözött el az öregasszony? Vagy meghalt volna az is? Elég idős volt már, ezt a lehetőséget se lehet kizárni. Egész télen nem látta. Csak néha-néha a csúnya albérlő lányokat. Azokon meg nincs mit nézni. De ha jól utánagondol, az utóbbi hetekben azok se adtak életjelt magukról... Tehát új lakók költöztek a szomszéd házba. Ez a felismerés annyira izgalomba hozta, hogy majdnem magára borította a teásbögrét. De miért? Miért izgatja őt ennyire ez a dolog? Mi köze hozzájuk? Semmi. Tavaly legalább három lakásba költöztek új lakók, és egyik se érdekelte különösebben. Most se érdekli. Hát akkor? Hát akkor megiszod a teádat, és indulsz a buszhoz! - mondta magának. - És nem viselkedsz úgy, mint egy pletykás vénasszony!... Ezzel le is zárta magában az új szomszédok ügyét. Hanem amint magára vette a ballonkabátját, eszébe jutott, hogy az asztalon felejtette a bögrét. Ági pedig nem szereti, ha beleszárad a kosz. Berakta hát a mosogatóba, és ráeresztette a vizet. Hadd ázzon. Közben csak úgy fél szemmel kisandított az ablakon. Az erkélyen egy fiatal nő állt. Illetve dehogyis állt, ruhákat teregetett egy kihúzott spárgára. De micsoda nő! Ahogy hajladozott, egyik válláról a másikra hullámzott a hosszú, fekete haja. Sudár termet, karcsú derék, gyönyörű, ringó csípő, meg azok a hintázó, telt mellek... Valami rövid, otthonkaszerű ruhát viselt. Amint lehajolt, úgy tetszett, mintha kivillant volna alóla egy falatnyi, fehér bugyi. Nemcsak úgy tetszett, hanem valóban ki is villant - állapította meg később magában. Végtére is nagyon jó az ő szeme, távolra jobban lát, mint fiatal korában, csak az olvasáshoz használ szemüveget. Aztán a nő csipeszeket rakott a ruhákra és bement. Ő meg csak állt az ablakban, mint egy sóbálvány, és nézett kifelé. Nézte a hűlt helyét az erkélyen, mint egy megbabonázott kamasz. Aznap reggel negyedórát késett a munkából, ami az utóbbi tíz évben nem fordult elő vele. Másnap reggel alig várta, hogy a felesége kitegye a lábát a lakásból, odaült az ablak elé, és mereven figyelte az erkélyt. A reggeli se kellett, csak őt láthassa. Őt, az isteni, az ördögi, a mit tudom én micsoda nőt, azt az édes kis boszorkányt, aki első látásra így megbabonázta. Ő azonban nem mutatkozott. Se aznap, se a következőkön. Már-már azt latolgatta, hogy szerelőnek vagy valami ellenőrnek adja ki magát, s így kopogtat be a lakásba, de tettrekészségét mindig legyőzte a lustasága. Azzal vigasztalta magát, hogy amilyen peches, bizonyosan egy másik lakásba csöngetne be. Ha mégse, akkor a nő nem lenne otthon. Tavasz volt, napról-napra melegedett az idő. Érezte, tudta, hogy előbb-utóbb meg fog jelenni a lány az erkélyen. Lelki szemei előtt látta őt, hol piros, hol meg kék fürdőruhában, s csupán akarnia kellett, hogy az is lehulljon róla. Egyik délután valóban megjelent. Kinyitotta a nyugágyat, és kéjesen felkínálta magát a napsugaraknak. A bikinije se nem piros volt, se nem kék, hanem zöld, de olyan falatnyi, ami biztosabban elindította férfi fantáziáját, mintha nem is lett volna. Aztán gondolt egyet, és ledobta a melltartót. Az erkély üvegfalán tökéletesen átlátszottak az idomai. Ági éppen délutános volt, semmi se zavarta a férfit abban, hogy kedvére legeltesse a szemét a szomszédlány bájain. Sarkig kitárta a konyhaablakot, aztán egy könyvet vett a kezébe alibinek, hogy bárki láthassa, akit érdekel, hogy ő olvas. Néhány nap telt el így, míg rászánta magát a jeladásra. Persze csak óvatosan, nehogy valaki félreértse, vagyis, hogy megértse. Odaállt az ablak elé, és tornázni kezdett. 26 XI. évfolyam 8. szám—2001. augusztus
