Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 2. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Csiffáry Gergely: A szibériai fogoly
Cüstffórg dergelg szibériai fogoíg A birtok gyakran megmutatja, milyen ember a gazdája, sőt vannak társadalmak, ahol az ember maga a birtok. Érdekes az emberi emlékezet, olykor fel-felmerülnek régi tárgyak, hozzá kapcsolódó személyek és történetek. Nekem is van egy ilyen emlékem 8-9 éves koromból. Ma is előttem van egy szappan, de nem akármilyen, hanem egy olyan darab, amelyen kis faház volt kifaragva, mellette fenyők álltak. Ha a fény felé tartottam, s néztem a domborműves faragványt, fent a jobb sarokban átszűrődő fény egy napkoronát világított meg. Ezt a tajgajelenettel díszített szappanfaragványt sokáig őrizték szüleim, de haláluk után elkallódott, viszont a tárggyal kapcsolatos történetet ma is fel tudom idézni, mert amikor hallottam, olyannak tűnt gyerekfejjel a hozzáfüződő esemény, mint egy különleges mese. 1956. májusában egy érdekes látogató érkezett szüléimhez, akiről azt beszélték, hogy röviddel előtte szabadult az oroszlányi bányából. Gyerekfejemmel úgy gondoltam, hogy aki a börtönből szabadul, az gonosztevő lehet, lehetőleg rosszarcú és csúnya tekintetű. A látogatónk (a történetünkben nevezzük csak Magyar Jánosnak) - egyébként egyik rokonomnak, mint főiskoláról kitett osztályellenségnek, majd kényszermunkára itéltnek volt az egykori rabtársa, s Oroszlányban ismerkedtek meg, ahonnan ő is az 1956. május 1- jén meghirdetett amnesztiával szabadult. János is amnesztiában részesült, de a volt foglyok nem egyidőben kerültek szabadlábra, s várható érkezését se lehetett pontosan tudni. Magyar János megérkezése számomra nem kevés meglepetést okozott. Vendégünk egy széparcú, szúrós tekintetű, s a harmincas éveinek derekán járó, zömök férfi lehetett, aki az ebéd utáni beszélgetés során elmesélte az életét. János a Nyírségből származott egy kis faluból. A szüleit korán elvesztette, s nagyszülei nevelték fel és taníttatták ki. Magyar János lakatosnak tanult, s alig kezdett el dolgozni Nyíregyházán egy iparos műhelyben, rövidesen a nagyszülei is meghaltak. Jánost behívták katonának 21 évesen, még azelőtt, hogy Magyarország hadiállapotba került volna. Mint tényleges szolgálatát töltő bakát 1942 nyarán bevagonírozták, s alakulatával együtt kivitték a keleti frontra. Orelban kivagoníroztak, majd az utat innen gyalog tették meg a frontig. Alakulatával végigharcolta a doni hídfőcsatákat, majd 1943 január közepén a doni áttörés során, seregtestétől elszakítva bekerítették és fogságba került. Mint hadifoglyot a marsanszki táborba szállították. Ez egy olyan tábor volt, hogy a barakkok félig földbe voltak ásva, nagy volt a zsúfoltság. A gyenge koszton tartott, legyengült foglyok közt tífuszjárvány tört ki. János is megkapta a betegséget, de szerencséje volt. Az akkor 23 éves fiatalember még a betegség kezdetén a közeli város kórházába került, ahol gondos ápolás segítségével felgyógyult. Ezt követően hadifogolyként 1943 őszén erdőmunkán dolgozott a közelben, majd innen a következő év tavaszán az Ural vidéki Gubahára szállították, ahol fogolytársaival építkezésen vett részt. Aki egyszer megjárta a halál torkát, s onnan sikerült visszajönnie, az élni akar. A marsanszki lágerban, mindössze 300 gramm ragacsos, korpás kenyér, híg leves után, a munkával töltött fogolyélet szanatóriumnak tűnt, hiszen ott már 700 gramm kenyeret meg 50 XI. évfolyam 2. Szám— 2001. február
