Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 2. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Csiffáry Gergely: A szibériai fogoly
kétszeri ételt adtak, gyakran volt valami kásaféle is, főleg zab vagy búzakása. A táborból naponta kijártak dolgozni, hamar megszokta, hogy „Po pityorkám”, azaz ötösével sorakozó, s már indultak is. 1945. május 9-e után megváltozott a tábori élet, azt a hadifogolytábort, ahol élt, árszervezték. A magyar foglyokból a táborparancsnokságon kijelöltek egy nacsalnyikot, akinek a parancsnokságával végezték tovább a munkát, szovjet törvények szerint. A magyar nacsalnyikok nem egy esetben, hamarabbi szabadulás reményében hajszolták a fogoly beosztottakat a munkára, több termelésre. A feszített tempójú munka, s az állandó munkaversenyek, s az emelkedő normáktól gyakrabban betegedtek meg a foglyok. A kalória nem változott, s az éhség nagy úr. Jánost az építkezés után egy kenyérgyárba helyezték, ahol mint lakatosnak, mindenféle javítanivaló munkát kellett végeznie. 1946 nyarán már levelezni tudtak a hadifogolytáborok lakói. A foglyokban erősödött a remény, hogy rövidesen megnyílnak a lágerek, s talán hazaszállítják őket. Ekkor történt a baj. A kenyérgyárban a munka végeztével Magyar János magához vett egy félkilós buhankát, amit a ruhája alá rejtett. A táborba érkezve az őrség megmotozta a visszatérőket, s János lebukott. Szovjet törvények szerint egy háromfős bizottság alakult, mintegy öt perc alatt elítélték, s büntetése 10 év kényszermunkatábor. Az NKVD felügyelte hadifogolytáborból egyenest a Gulágra került. Két hétig ketrecben tartva utazott egy speciális vagonban, más elítéltekkel. 1946 kora őszén a távolkeleti táborok egyikében kötött ki, Itt már nem volt az elítélteknek neve, mint a hadifogolytáborokban, hanem egy számot kaptak, amit viselni kellett a rabruhán elöl, hátul és a karjukon. Ide már nem jutottak el az Igaz Szó hadifogolyújság példányai, híreket nemigen hallhattak a külvilág eseményeiről. János egy olyan transzporttal került Távol- Keletre, ahol egyedül volt magyar, még szerencséjére a háromévi fogság és a külső munkahelyek révén megtanulta az ún. „konyhanyelvet”, amellyel elboldogult. Az előzményekhez tartozik, hogy a szovjet Távol-Kelet fejlesztését még a Szovjetunió Kommunista Pártja XVI. kongresszusán határozták el 1931 novemberében. Az SZKP Központi Bizottsága határozataként egy trösztöt szerveztek a Kolima vidék kincseinek a kiaknázására, amely a Dalsztroj (Távol-Keleti Építkezések) nevet kapta. Élére egy Berzin nevű, kipróbált belügyest állítottak, aki korábban az Észak-Urálban végzett hasonló munkát. A korabeli Szovjetunióban nyílt titok volt, hogy a Dalsztroj a GPU, vagyis az Állami Politikai Ügyosztály, majd 1934-től annak nem kevésbé hírhedt emlékű utóda, az NKVD, vagyis a Belügyi Népbiztosság irányítása alatt állt. A munkák megindítására önkénteseket, szakembereket is toboroztak, viszont a munkaerő javát a kényszermunkatáborokból szállították ide. A rabokat az Ohotszki-tenger partján lévő Magadanban rakták ki, s innen szállították őket beljebb. A kényszermunkások a legkülönbözőbb vádak alapján elítélt foglyok voltak, s az időre a szovjetunióbeli építkezéseken tömegesen alkalmazták őket a Fekete-tengeri csatornánál, az Észak-Urálban, vagy a Jenyiszejen az igarkai kikötő építésén. Kolima — azaz a Kolima nevű folyó és környéke igazi kincse az arany volt. A kolimai arany vulkanikus eredetű. A fém azonban kimosódott az eredeti érctellérek .......bői é s folyóvízi üledékekben - fajsúlyánál fogva azoknak is az alján - felhalmozódott. A folyóvízi üledékekben az aranyszemcséket tartalmazó rétegek néhány méter mélységben találhatók, a legtöbb helyen az örökké fagyott talaj vagy tőzeg alatt. E fedőréteg eltávolítása után a homokból kellett kimosni a sárga fémet. Időközben a Dalsztroj mérhetetlen emberáldozatokkal terebélyesedett, s az aranytermelés fokozódott. Magyar János az egyik aranymosótelepre került kényszennunkára. Ekkorra Kolima már az egyik legnagyobb büntetőtábor-komplexummá Új Hevesi Napló 51
