Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXXII.
Említettem már, hogy mire dél lett, s Pista bácsi ebéd utáni szundikálásának ideje elkövetkezett, akkorra a disznóvágás teendőinek zöme is lezajlott már. Azaz a jókedvűen, pihenten ébredt Pista bácsi meséi akkor következtek. Ezek voltak az én óráim. Tátott szájjal hallgattam, mohón ittam minden szavát. O pedig mondta. Töltötte a hurkát, irányította az asszonyokat, és közben mesélt. Lassan, jókedvűen, színesen.- Idefigyelj, kis inas! - így kezdte mindig, mert így hívott, mivel a kezemen a pulóver és az ing ujja könyékig fel volt gyűrve, hisz én is segédkeztem mindenben, s hogy ne legyen a ruhám zsíros, édesanyámék felgyűlték az ujját. Még kötényt is kötöttek elém, így hát valóban egy kis pufók hentesinashoz hasonlítottam leginkább.- Most elmesélem neked azt az érdekes esetemet, mikor egyetlen lövés után két nyulat és három fácánt hoztam haza.- Ez aztán igen! - gondoltam. Ez aztán valóban ritka dolog lehet, morfondíroztam, mert hát ezt igazán nem tudtam elképzelni. Egy lövéssel még két nyulat csak-csak, de már a három fácánt sokalltam. Lestem is tátott szájjal és figyeltem, hogy ebből mi lesz. Folytatta hát:- Az úgy volt, hogy vállamon a duplacsövűvel, zsebemben meg vagy hat patronnal - amit én töltöttem - ballagtam a szomolyai szőlőkben, azoknak a felső végeiben, a domb oldalán. A szőlőt már rég leszedték, de még volt egy-két megbámult zörgő levél a tőkén. Vasárnap volt, gondoltam, mindenki a templomban van, én meg nyugodtan bóklászhatok itt, nem lesz feltűnő, ha lövök egy-két madarat. Olyan szép, színes hosszúfarkúra gondoltam, tudod, olyan levesbe valóra. A kerülőt jól ismertem, a sógora komám volt, együtt voltunk leventék is, tőle vadászhattam békében.- Szépen sütött a nap, jó kedvem volt, nagyon bíztam abban, hogy lövök valamit. Egy nagy diófa alatt megállók, épp rágyújtanék egy Kossuthra, és ahogy kifújom a füstöt, látom ám, hogy valami nagy barnaság mozog az egyik szőlőcsík végében, a gazos bokrok között. No, csak no! Csak nem vaddisznó tévedt ide? - gondoltam hirtelen, de akkor meglátom, hogy egy ember. De mit csinál ez itt? Zsák van nála, abban meg valami. Kinyitja és belecsúsztat olyan fácánszerü tarkaságot.- Káromkodok egy cifrát magamban - most nem mondom el, milyet -, mert rögtön megértettem, hogy ez az ember bizony rabsic. Sose láttam még, szomolyai vagy noszvaji lehetett.- No, megállj csak! - mondom így csendben, csak úgy magamnak. Az meg hátára veti a zsákot és kutat tovább. A hurkokat kereste.- Leakasztom a vállamról a puskát és lábujjhegyen odalopakodok. Az árgyélusát a világnak, a fa töviben három nyúl fekszik! Ez igen! Ez aztán alapos munkát végzett! Új Hevesi Napló 9
