Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXXII.

Borostásképű, svájcisapkás, nagydarab ember volt, olyan igazi vadorzófajta. Na, de az én matyó fajtámon úgyse tud ez kifogni.- Elsütöttem az egyik csövet. Ott mögötte vagy nyolc méterre. Azt sem tudta, hogy mi történt. Ahogy megfordul, a zsák leesett a válláról és kicsúszott belőle néhány kakas. Ráfogtam ám keményen a fegyvert és ráüvöltöttem: Fel a kezekkel, te nyavalyás, mert menten agyonlőlek! — Fel is tette mind a kettőt, de ha hat lett volna neki, azt is rögtön égnek emelte volna, úgy megrémült. Én meg irtózatosan haragos pofát vágtam hozzá, hogy még ezzel is rémítsek rajta. - Szórd csak ki, ami a zsákban van - szóltam rá -, hadd lássam, mit fogtál össze! - Kidőti a zsákot, öt fácán esik ki belőle. De én nem hagyom ám, hogy magához térjen ijedtibül, kiabálok rá tovább:- Most tegyél a zsákba két nyulat meg három fácánt, a maradékkal meg lódulj innét hazafelé, mert megpiszkollak ezzel a nyolcas söréttel.

így is tett. Fogta az egyik nyulat meg a maradék fácánt, és csak úgy szaladt szó nélkül hazafelé a gyümölcsfák között, vissza se nézett.- Úgy gondoltam, nekem ez elég, de mivel ő dolgozott meg vele, meg hát én sem teljesen szabályosan jártam ott akkor, hát hadd legyen neki is mit ennie. Levese is, meg nyúlpörköltje is. Nekem meg ráadásul lett egy jó zsákom is.- Hát így jutottam én egy jó lövéssel a nyulakhoz meg a fácánokhoz, összegzi mondókáját Pista bácsi, ez a rabsichoz is igen jószívű ember, majd karjára akaszt vagy két hurkát és indul ki az udvarra, a fehéren párolgó abálóüst felé.

10

XI. évfolyam 2. Szám— 2001. február