Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 2. szám - Az idő sodrában
S?2 idő sodrában Mikor az ünnepi harsonák elhallgatnak, rendszerint elkezdődnek a dolgos hétköznapok. A munkát persze nem mindenki érzi kötelezőnek magára nézve, de az emberek javarésze nem ezek közé tartozik. Természetesen sejthető, sőt tudható volt, hogy az új évezred nagy szenzációja - akár mint üzleti fogás is - bejön, s legalább ideig-óráig eltereli majd a figyelmet a háttérben serényen folyó munkálkodásról. S amint az lenni szokott, a nyíltan fel nem vállalt tettek, melyek sok hazugság, leplezés, hárítás, orvul támadó szándék árán maradnak rejtve, nem a tiszteletreméltóság, a megkérdőjelezhetetlen becsület jegyében maradnak árnyékban. Azok, akik az igazság mindennapi kenyerét nem nélkülözhetik, fejcsóválva vagy unottan, fásultan nézik végig mások színjátékát, de az ő életüket soha nem érintheti mélyen az, amit röviden összefoglalva „társaik üzérkedésének” lehetne nevezni. Ilyenkor jönnek az évezredes igazságok: Nincs új a nap alatt... Megmérettél és könnyűnek találtattál... stb., és lapozunk egyet, és dolgozunk tovább, és építjük azt az emberi építményt, melyet életünk során megépíthetünk. Kultúra és civilizáció - két, egymással ellentétes irányban feszülő erőnek tűnik, különösen a mai világban, amikor minden a technika dicsőségét zengi. Maholnap nem lesz ritka az automatizált háztartás, de ezenközben az se lesz ritkaság, ha két, azonos nyelvet beszélő ember nem fogja megérteni egymást. Hogyan is érthetnék, hiszen csak szótárat, lexikális anyagot tanultak meg az iskolában vagy otthon, de az egymás szívéhez szolgáló kulcsot - az emberséget - ma már nem akarja rájuk bízni szinte senki. A kultúra szigetein társaik által megszállott őrültnek tartott szigetlakok élnek. Megtanítják, továbbadják tudásuk javát azoknak, akik nem rohannak el mellettük őrült iramban, hanem veszik maguknak a fáradságot és odafigyelnek arra, amit ezek a „fehér oroszlánok” még elmondhatnak nekik. Okulnak belőle vagy sem, az mindig később válik el. A tanítás olyan, mint a szántás-vetés: mindig utólag tudható csak meg, mennyire volt eredményes. Miközben a fejünk fölött, hátunk mögött rejtve maradó szándékok által vezérelt, szított hatalmi harcok folynak, s hozzá a média ókonzervatív, ó-mozgalmi, ódivatú és minden tekintetben ónak, elavultnak tekinthető képviselői hajhásszák a nemlétező szenzációkat (miközben ők is elrohannak a valódi szenzációk, a még megmaradt emberi értékek mellett), a szigetlakok bölcs mosollyal az arcukon összenéznek, és mindig, csalhatatlan érzékkel tudják, hogy ebben a nagy hangzavarban ki hová tartozik és hogy mit akar... Illetve azt is, hogy mit nem akar. Jelenkorunk egyik legnagyobb „hiánycikke” az egymás iránti tisztelet. Jószerivel oda jutottunk, hogy kutyát kell vásárolni ahhoz, hogy ebben az élményben legyen része a rá vágyakozónak. Igaz, az élmény féloldalas lesz akkor, ha a gazdi nem tartja tiszteletben az állatot és annak érdekeit... Mindennapjainkban marad a körülöttünk harsogó csatazaj, az egymás ellen hergelt tömegek egymásra vicsorgása, érdekek és ellenérdekek összecsapása, falás és felfalatás, egyén és társadalom viaskodása, a szigetlakoknak pedig az általuk kijelölt szigethatárokon belül a sziget csöndje. Mert, ugye, az kétségtelen, hogy jólesik visszavonulni az intézményesített agresszióhullám elől...?! A sajtómachinációkban még hívők számára hadd álljon itt egy üzenet. Aki vissza tud emlékezni a Clinton-botrány részleteire, nyilván azt is tudja, hogy ami az egyik nap csalhatatlan igazságnak tűnt, az másnap rendre megdőlt - valamilyen „szenzációs”, új bejelentés által. Végül kiderült, hogy mindennap más „igazságban” kellene hinnie annak, aki még komolyan veszi ezt a pletykahadjáratot. A tegnap leszólt, elítélt amerikai elnök mára hőssé vált - az érdekek harcában. Ez lenne hát az új évezred új (sajtó)morálja...?! Új Hevesi Napló 3
