Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 1. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Abkarovits Endre: A Bodzafától a Gázsa Zenekarig

SZÍNHÁZ ZENE, TAM6, Abkarovits Endre 09$ a (f^dxáa o^CeneAuw^f Beszélgetés Papp István népzenésszel A millenniumi évben a korábbiaknál nagyobb számú és többségében magas színvonalú népzenei és néptánc rendezvényre került sor Egerben. Ezek között is az egyik legkiemelkedőbb a Budapest Táncegyüttes előadása volt, „A csárdás, a kelet tangója” címmel. A produkció, mellyel 2000-ben másfél hónapig már Amerikában is turnéztak, hatalmas sikert aratott városunkban is. A táncosok ünneplése mellett kijutott az együttes zenekarának is, melyet Papp István Gázsa vezet. Az előadás után nyomban meghívást is kapott az Ifjúsági Háztól, hogy a következő egri Maratoni Folk Hétvégén 2001 márciusában vegyen részt saját együttesével, a Gázsa Zenekarral. De ki is ez a kiváló táncházi zenész, aki közel negyedszázada van a pályán, s a világ számos országában aratott sikereket, de hazánkban meggyőződésem szerint még mindig nem ismerik annyian, ahogy papp István Gázsa (fotó: Bász-Szűcs Anna) azt megérdemelné? Ennek egyik oka az, hogy pályája nem Magyarországon, hanem Erdélyben indult. A másik a szakmájukat általában sújtó, a népművészet irányában többségében teljes közönnyel viselkedő média. Beszélgetésünket életpályájáról az egri fellépés után kezdtük, s egy pesti kávéházban folytatjuk, röviddel azelőtt, hogy egy újabb, kéthetes, indiai koncertkörútra indulna társaival.- Azok, akik már a hetvenes, nyolcvanas években jártak Erdélybe, s érdeklődtek a népzene iránt, a Ceausescu-rendszernek a nyolcvanas évek közepe felé kezdődő legsötétebb szakasza előtt még találkozhattak a diktatúrának egy árnyalattal finomabb formájával, amikor jelentős magyar irodalmi művek jelentek meg, a televíziónak volt még magyar adása, magyar tánccsoportok vehettek részt fesztiválokon, stb. A hetvenes évek végétől több magyar népzenei lemez is megjelent, melyek még ma is a gyűjtők legbecsesebb darabjai közé tartoznak. Köztük voltak a talán leghíresebb együttesnek, a kolozsvári Bodzafának a lemezei, melynek 1977-től tudtommal te voltál Székely Levente mellett a prímása. Hogy kezdődött a Bodzafa története? Új Hevesi Napló 77

Next

/
Thumbnails
Contents