Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Benkóczy György: Ékes őstörténetünk
Benkóczy György E sorok szerzője nem nyelvész, legfeljebb szerény nyelvművelő, nem is történész, mert csak helytörténeti kutatásokkal foglalkozott, de a történeti művek megszállott búvárlója. A középiskolában azt tanították, hogy finnugor nép vagyunk, legközelebbi rokonaink az obi-ugorok, a vogulok és osztjákok, azaz manysik és chantik. A budapesti tudományegyetemen neves tudósok, mint Gombocz Zoltán és Zsiray Miklós ezt a tant folytatták, ezt vallottam, vallhattam magam is, de soha nem volt számomra rokonszenves, miképpen az egész magyarságnak sem. A magyar nép története kezdettől fogva a különböző bevándorolt vagy szomszédos népfajokkal való keveredést mutatja. Jellemző példa erre, hogy a telefonkönyvben a Miskolc részben 15 hasábot tesz ki a Tóth vezetéknevűek száma, hasábonként majdnem 100 előfizetővel, ami majdnem 1500 főre rúg. De mindezek anyanyelvűnkön való beszéde meghatározza magyarságukat, való igaz, hogy nyelvében él a nemzet. Ez a csodálatos anyanyelv szabja meg gondolkodásunkat, eredeti fordulatai, szólásai idegenre sokszor lefordíthatatlanok. Sem a szakkönyvekben, mint például Bárczi Géza igen alapos „A magyar nyelv életrajza” c. munkájában, sem az iskolai tankönyvekben nem fordul elő, hogy édes anyanyelvűnk az európai indogermán flektáló nyelvektől eltérően agglutináló, azaz ragozó nyelv. A gluten latin szó enyvet jelent és a görög gloton = ragadós szóra megy vissza, belőle képződött az aglutinare (vsz. ad + glutinare) hozzáragad, hozzáragaszt ige. De maga a rag főnév is csupán azt jelenti, hogy toldalék, hogy a viszonyításbeli módosulásokat ezzel fejezzük ki. Senkinek eszébe nem jut, hogy a ragad, ragaszt, ragaszkodik, ragály, stb. szótöve, amellyel birtokos jelzőt, határozói viszonyt, igei személyt fejezünk ki és alkalmanként szorosan a szótőhöz ragad. Ez a jellegzetes tulajdonság rendkívüli tömörséget biztosít nyelvünknek, egyetlen szóval fejezzük ki azt, ami az indogermán nyelvekben legalább három szóelemet igényel. Lehet, hogy el is akarták rejteni ezt a nyelvszerkezeti jelleget. A „fínnugorizmus” teljességgel elrejtette vagy elhanyagolta a rajta kívül eső adatokat, amelyek a Kaukázus vidékén a hajdan ott élő magyarságra utaltak, például, mint a helynevek. Krónikáinkat, Anonymust, Kézai Simon és Kálti Márk műveit, történeti adatait alaptalan, naiv elbeszélésekké süllyesztették. Ma sincs olyan népszerű kiadványunk, amelyből mindezeket olvashatnánk. Gimnáziumainkban alapvető tantárgy volt a latin nyelv és irodalom, amelynek keretében klasszikusok: Livius, Vergilius, Tacitus, Horatius, stb. szerepeltek, de anyagából hiányoztak a krónikák vagy a kódexek szemelvényei, pedig mennyire fokozták volna magyarságunk öntudatát. De hát ennek éppen az ellenkezője volt a cél! Aeneas Silvius Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa 1442-ben a gyermek V. László királyunk nevelője volt, bejárta országunkat, és jól ismerte a magyar viszonyokat. Visszatérve hazájába egy veronai szerzetes észrevételét „urbi et orbi” örökítette meg, miszerint a magyar nyelv rokona a vogulnak és az osztjáknak. II. Pius pápa 1458-1464 között uralkodott, amely idő egybeesett Mátyás királyságával. Mátyás nem tűrt beleszólást országa ügyeibe, és ez a megállapítás a pápa megtorlása lehetett, mert Mátyás nemzeti vallás megalapításával fenyegette meg. Corvinái között lehetett olyan mű, amely származásunk adatait tartalmazta, s ezért halála után az egyháziak elpusztíthatták, mert nem biztos, hogy a honfoglaló magyarság pogány volt. Pogány szavunk mai tudatunkban a Új Hevesi Napló 51
