Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Murawski Magdolna: Ideálok
Járat: ige és főnév is, pl. autóbuszjárat. Jártas, járatos: kiismeri magáét valamiben. A járatlan ennek ellenkezője. Járda: kövezett vagy aszfaltozott gyalogút az utca két oldalán. Járgány: hajtány, kisebb, elhasznált közlekedési eszköz. Jármű: közlekedési vagy teherszállító eszközű Járóföld: azaz egy nap alatt megtehető út. Járógipsz, járóka, jártányi ereje sincs: egészségügyi kifejezések. Járul: valakihez, valamihez tisztelettel közeledik, pl. oltáriszentséghez járul. Járvány: tömegesen terjedő fertőző betegség. Járás: a helyváltoztatás ténye, de már megszűnt közigazgatási egység. Összetett szóban utótagként: időjárás, tatárjárás, sáskajárás, stb. Ezeken kívül még van jó néhány. Láthatja az olvasó is, kifejezéseiben milyen változatos, gazdag a nyelvünk. Q^c/ed/oÁ A tanár-diák kapcsolat egyik rejtélye: miért nem látogatjuk rendszeresen azokat a tanárainkat, akikhez legjobban ragaszkodtunk? Leveleket váltunk, hírt adunk magunkról, de odáig ritkán jutunk el ebben a mai, rohanó világban, hogy személyesen is felkeressük egymást. Mind a tanár, mind a diák szemérmesnek mutatkoznak e tekintetben. És mégis létezik egy láthatatlan kapocs, melynek mibenlétét igen nehéz lenne megmagyarázni, csak van. Talán leginkább az édesanyánkhoz fűződő érzéseinkhez és kapcsolatunkhoz hasonlítható, merthogy eltéphetetlen. Síron innen, síron túl egyaránt. Egyetemi éveim meghatározó tanár-élménye volt Vajda György Mihály. Szellemiségével, egyéniségével kiemelkedett a szegedi egyetem akkori magyarprofesszorai közül. Nemcsak Európára, hanem az egész világra kitekintő műveltsége, intelligenciája valami minőségileg másat nyújtott. Előadásain nem volt szükséges a katalógus, mert zsúfolásig telt meg az a terem, ahol ő előadott. Igaz, nemcsak Szegeden volt ez így, hanem a fővárosban is, és mindazon nyugat-európai egyetemeken, ahol meghívott vendégprofesszorként dolgozott. Bölcs mosollyal hallgatta végig különvéleményeinket, és soha nem ragaszkodott dogmatikusan a saját nézeteihez. Az általa előadott anyagból szabadon kérdezett, és nem volt kénytelen afféle praktikákhoz folyamodni, mint orosz szakos kollégája, aki csak szadista módszerekkel tudta falakon belül tartani az őt unó diákságot, és bevasalni rajta a marxi-lenini értelmezésben, szigorú dogmák szerint tanított világirodalmat és annak óriási vonulatát, az egyébként igen értékes orosz irodalmat, mely ezáltal nyűggé, undorrá vált. A tehetséges diákot partnerként kezelte, és soha nem kezelt le senkit. Pártolta azokat, akiket értékelt. Igazi pater familiasként lépett fel, és bár soha nem mondta, mindig tudtuk, hogy gyermekeiként kezel bennünket. Viselkedése modellként, példaképként érvényesült, hiszen mondatainak, gesztusainak nem célja volt, hanem mindig oka. Ez az ok pedig az emberi értékek kultuszában, tiszteletében rejlett. Mikor az Akadémiára hívott bennünket tolmácsolni, büszkék voltunk rá. S nemcsak a lehetőségre, vagy arra, hogy értékelte a nyelvtudásunkat, hanem arra a szellemi miliőre is, melyben módunk volt fiatalon megfordulni és életre szólóan töltekezni. Mikor 44 XI. évfolyam 6. szám — 2001. június
