Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 6. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Béla cigány búcsúja
- Imre bátyám! - mondtam. - Adjon neki vacsorát, meg egy liter vöröset. En fizetem.- És mit mondjak neki?- Nem is tudom... talán azt, hogy szegény nagyapám küldi. Ha élne, biztosan ezt tenné ő is. Talán fél óra is eltelt. Iszogattunk, beszélgettünk a barátaimmal. Egyszer csak megállt az asztalunk mellett a kopott ruhás, borotválatlan ember, álla alatt a hegedűvel. Felénk biccentett, aztán halkan játszani kezdett, s rekedt hangján énekelt hozzá: „Pirospettyes ruhácskádban láttalak meg téged...” A nagyapám nótája... Amikor befejezte, fölálltam, megszorítottam a kezét és a zsebébe csúsztattam egy százast.- Köszönöm, Béla bátyám... Ő azonban megingatta a fejét és visszaadta a pénzt. Nagyapád ezt a nótát előre kifizette nekem - mondta. - Hanem azért megkérnélek valamire, fiiam. Mutasd meg a sírját, hogy még egyszer, utoljára ott is elhegedülhessem neki. Megmutattam. A barátaim is követtek bennünket. Öreg este volt már, senki se járt a temető környékén, így nem volt, aki megbotránkozhatott volna a temetői mulatozáson. Nemsokára Béla is meghalt. Valóban rákja volt. Apámmal együtt mentünk el a temetésére. Hazafelé jövet lehorgasztott fejjel bandukoltunk, mindkettőnket elfoglaltak az emlékeink. Amint beléptünk a szobába, apám levette a szekrény tetején porosodó hegedűt, és játszani kezdte a Bélától tanult talán egyetlen nótát, amire még emlékezett: ,Juhászlegény fekete subája...” A szobában még sokáig ott csengtek-bongtak a dallam foszlányai. Nem úgy, ahogy apám megpróbálta elnyekeregni, hanem úgy, ahogy egykor Béla játszotta. Béla cigány, nagyapám barátja. Új Hevesi Napló 21
