Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 6. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Béla cigány búcsúja
T. Ágoston László (^cté/a cicfáriy- /mÍcmí^o, „Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van.” (Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata 1. cikk.) Nagyapám, az egyszerű falusi asztalosmester kétféle embert ismert: a rendeset és a gazembert. A rendes emberek közé sorolta a zsidó fűszerest, Béla cigányt, aki a kocsmában hegedült, Filipet, aki lengyel menekültként házasodott be a falu egyik családjába, Sztojanovicsot, a vándorló asztaloslegényt, a drótostó tot, aki időnként megjelent fazekakat foltozni, meg Kossuth Lajost, akinek a fényképe ott volt a könyvszekrényben egy vaskos könyv első oldalán. Közös jellemzőjük volt, hogy valamennyien csináltak valami hasznosat, és nem csaptak be senkit. S ki volt a gazember nagyapám teóriája szerint? Mindazok, akik mások munkájából éltek, loptak, csaltak, hazudtak, s köpönyegforgatóként hasznot húztak mások hiszékenységéből. Ezek közé tartozott Hitler, Sztálin, Rákosi, a félkarú végrehajtó, Bóka Ferkó, aki a bolt elől ellopta a szánkómat, és Kanalas, aki a háború előtt leventeoktató volt, aztán az MDP megalakulása után egyszeriben pártvezetőségi tag lett a faluban. Az egész környéken tisztelték nagyapámat a jó munkájáért. Volt hát kikből barátokat választania. Akár a jómódú gazdák, akár a tanácselnök barátja is lehetett volna. Becsülték is egymást, de csak úgy három lépésről. Mindössze három ember volt, akit barátjának vallott. Károly bácsit, aki hat hold földön gazdálkodott, Gyuri bácsit, a kádármestert, meg a Béla cigányt. Különös barátság volt ez, hiszen Béla akár a fia is lehetett volna. Furcsállották is a falubeliek, de nagyapám önérzetes, makacs ember volt, ritkán változtatta meg az elhatározását. A barátságot meg egyenesen szent dolognak tartotta. Ebbe nem tűrt beleszólást még nagyanyámtól sem. Minden kocsmában más-más banda muzsikált, s a borközi mulatozáshoz bármelyik megfelelt. De Béla volt a környék legjobb prímása. Nagyapám meg a községi dalárda legjobb tenor énekese. Mondják, hogy ha belépett a kocsmaajtón, Béla kezében megállt a vonó, s bárki fizette is a nótát, az öregnek kellett folytatnia. Ő meg az egész bandának rendelt, s velük mulatott, míg a kedve tartotta. Nem is volt olyan névnap, születésnap a családban, hogy Béla el ne húzott volna az ablak alatt egy-egy szép nótát. Nagyapám meg beszólította őket, és odaültette a vacsoraasztalhoz. Még csomagoltatott is nagyanyámmal, hogy legyen a gyerekeknek is. O maga semmilyen hangszerhez nem értett, de nagyon szerette a zenét. Apámnak vett egy hegedűt, hogy legalább ő tanuljon meg játszani rajta. S kit fogadhatott volna föl zenetanárnak, mint a Béla cigányt.- Aztán mit kérsz a tanításért, Béla? - kérdezte tőle az első óra előtt.- Mit kérhetnék? - szerénykedett a prímás. - Nem olyan nagy dolog ez, Jani bátyám...- Semmi se nagy dolog, amihez ért az ember. Nekem se nagy dolog ajtót, ablakot, bútort csinálni, de ezért a tudásért meg kellett szenvednem. A te tudásod se kisebb értékű, Új Hevesi Napló 19
