Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken
B ükkaljai ösvényeken XXXVI. A mezőkövesdi I. László Gimnázium szeptember másodikai tanévnyitó ünnepségén a falnak dőlve egy vékonyka, alacsony növésű fiúcska szomorkodik. Szemmel láthatólag nem érdekli az, hogy mit mond a szónok. A szeme könnyes, a szíve majd megszakad. Ilyen messzire még soha nem került szülőfalujától, az imádva szeretett aprócska hegyi településtől, Rakacaszendtől. No, meg édesanyjától. Mert ők csak ketten vannak. Édesapja három éve meghalt. Hirtelen. Vakbélgyulladás. Mire bekerült a kórházba, már késő volt. A falu szélén a legutolsó ház az övék. A temetődomb aljában. Mindig is ez volt a vadászház. Szolgálati lakás volt ez, de mivel az új vadőrnek volt a faluban saját háza, a tanács megengedte, hogy továbbra is ők lakhassanak benne. Egy órával ezelőtt indult vissza édesanyja vonatja. Mindketten sírtak.- Két hét múlva várlak, kisfiam. Légy jó gyerekem, nagyon szeretlek. Vigyázz magadra. A Jóisten is megsegít, és édesapád is figyel rád odafentről. Meglásd, még sokra viszed, mert ez nagyon jó gimnázium, te meg okos kisgyerek vagy. Tanuljál sokat, és nagyon vigyázzál majd az utazásnál az átszállással. Isten áldjon, kisfiam. így búcsúzott gyermekétől, és nem bánta, hogy meglódult vele a vonat, mert szégyellte, hogy ennyire elfogta a sírás. A temetés óta nem sírt, de most úgy érezte, nagyon egyedül maradt. És ugyanezt érezte a tizennégy esztendős fiúcska is, akinek itt minden új volt, szokatlan, idegen és ismeretlen. Ház és ház, kisebb, nagyobb épületek és minden vízszintes. Sehol egy öreg tölgyfa, egy sziklás, vízmosta, mély árok, egy cseres lábaserdővel borított meredek hegyoldal. Pedig ő ezek között volt otthon. A vadonban, az erdőben. Amit még édesapja ismertetett meg vele. Ami számára a biztonságot nyújtotta, ahol kiválóan tudott tájékozódni. Ahol a lelkes boldog volt és szabad. És ahol kedvére vadászhatott. Mert vadászott. 1962-ben, tizennégy esztendősen. S már évek óta. Rendszeresen. Az özvegyi nyugdíj kettőszáznyolcvan forint volt. Se több, se kevesebb. Ennyiből éltek. Ezt kellett beosztani. Kenyérre, tejre, néha egy-egy kiló zsírra. A házhoz tartozó kis kert gyönyörűen meg volt művelve. Volt itt zöldség, répa, hagyma, krumpli. Minden, amit így a ház körül meg lehetett termelni, minden olyan, ami kellett a konyhára. Eltervezte, átgondolva, gondosan ápolva, rendszeresen öntözve. Fokhagyma, torma, paprika, bab. És tizenegy gyümölcsfa. Aztán ősszel minden befőzve, tartósítva, megszárítva, elvermelve. S főleg beosztva.- Kisfiam! A kék bödönben már semmi nincs. Hozni kellene bele. Ha nem felhősödik be, ennél a holdvilágnál már megpróbálhatnád - szólt fiához halkan az 10 XI. évfolyam 6. szám — 2001. június
