Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Murawski Magdolna: Portré
A dolgaim voltaképp rendezetlenek. Magam vagyok. Szobáim rendetlenek. A gép körül halom papír. Az ember végtelen magányában ír, csak ír. A társaim, akárcsak én. Készül az ezredváltó nagy regény - tán végső krónika? - Mindegy, csak írni kell. Az írónak ez éje s nappala. Naponta posta rengeteg. Olvasni kell. Olvasni jó. Olvasni mind muszáj. És gyűlik, egyre gyűlik csendesen. Jelenkorom levélben így üzen. Az égi-földi óra egyre jár. És csendesen elpereg lét s homok. Szemcséje más szemcsére hull. A lény menekül. Testével valami veszettül robog. Egyetlen tettéből se tanul. Csak ravaszkodik s végül mindig csapdába hull. Üvöltve ront felénk a kor. Mindig távol, kit szeretünk, és nekünk itt marad a szomszéd, aki iszik, vagy a másik, aki fúr a hétvégeken és őket kellene szeretned hisz pátyolni mást már nem lehet. Ó, emberek, iszonyatos emberek! Vasárnap itt a fény csodás. A lélek imára fordul. Fénye más. Ma áldást hint az ellenségre is a lélek és a tétova szó, ám rezdülése nem hamis. Éled már odabenn a Jó. Kitárul bennünk az örökkévaló. És csend lesz hirtelen. Bár lényem rendetlen s szertelen, minden fény itt terem s szerteszáll valósult lényemben testem romjainál... Új Hevesi Napló 9
