Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 5. szám - KÖNYVSZELME - Kaló Béla: Hungária road movie, A szabadság kihunyásának történte
„ölelnünk kell egymást itt, Európa földrengéseinek epicentrumában” Szomorú ezen a tájon az ezredvég, s nem ad derűsödésre okot az induló, új ezredelő sem. Mondhatja bárki, valamikor Ladányi Mihály, Soós Zoltán írt hasonlókat, s ez még így sem igaz. Míg amazok többnyire pop-sikerlistás, s gyakorta csak módis-konjunktúrás dolgokat gyártottak, ez itt egy keserű-haragos áradás, versfilm, dokumentáció, fekete doboz. Lehet túlzónak tartani, legyinteni Varga hosszúversére, de igazából el kell fogadnunk a vérbő ingerültséggel előadott zuhatagot, ezt a „karcos, recsegő, fekete-fehér, de mégis színes-szélesvásznú filmet:” Az Álomforgatás nagy lélegzetű passzusai, szóömlenyei (itt kerouaci pozitív értelemben) ha nem is hatnak revelációval (mert a modell már ismert, noha a „szüzsé” új és más), megmozgatják az olvasót, egyetértésre esetleg vitára ingerük, vérmérséklet szerint. Feledy Gyula kongeniális illusztrációival együtt elgondolkodtató, fölkavaró és megdöbbentő kötetet vehettünk kézbe a Bíbor Kiadó jóvoltából. Szigethy András: A Krokodilfa (Magyar Könyvklub, 2001) „Halotti dal, mutáló latin sirató remeg a víz felett, vibrálóvá teszi a forróságot, az erdő felé kerül, a hegyek fölé száll. Három fegyveres ladikozik lefelé a folyón, magányosok és kárhozatukban tiszták. Hiszen saját maguktól is szabadok.” Hell István egykori költő (ma közíró) A Pegazus Alfája című szövege (elégiafilm- elégiája) jut rögtön eszembe, mikor Szigethy András A Krokodilfa című könyvét olvasom. Mert vers ez is, mágikus közép-európai eposz-töredék közép-amerikai díszletben és hátterekben. Személyek, helyek, időszakok, egymásra következések és stílusok keveréke: álmok, tehát mítoszok. Azaz a mítosz. A kezdeti lebegő aurát különösen követi a látványszerü és gondolati, azaz a realista és absztrakt elemek keveredése, statikusságba ágyazott action, dinamika. Helyben vagyunk, a mítosz éltető eleme dinamikus. S ha a mítosz valóban a nép „álomgondolata” (Otto Rank), s az álmok az egyén mítoszai (Karl Abraham), akkor Szigethy regénye, mágikus próza-eposza (valahol a latinamerikai mágikus realisták közelében) az előhívhatatlan metafora keresése. ,,A végső szabadság értelmezhetetlen és értelmetlen, mert önnönmagáért való.” Tegyük hozzá: a világ békéjét a forradalomban született és robbanó eszmék újra meg újra felforgatják, akárcsak a kaleidoszkóp ábráját a színes üvegcserepek.- A szabadság utáni örök vágy, mely mottója ennek a könyvnek is, tulajdonképpen örök vágy marad csupán. Szigethy András ott, ahol statikusból dinamikusba vált (tehát magában a „story” leiratában) kántálásra hajlamos, akárcsak a népköltészet, nyelvi fordulatok, szintagmák ismétlődnek, ismert motívumok bukkannak föl újra lapokkal arrébb, s aligha tévedünk: az élet örök körforgásában a megszüntetett, vagy nem is létező paradicsom iránti vágy bukkan föl a tudatalattiból. A gyermek vágya a nyugalomra. El a rémülettől! Hiszen a forradalom dinamikája rendszerint létrehozza a diktatúra igazságát hordozó ideológiát, s akkor már itt Új Hevesi Napló 85
