Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Kovács Győző: Égető Eszter és a szonátaforma
’-ÉÉ^Oo-vrlcá A^-yi-xle/r éá a óxcmá/aflwma „Mert tudomány, művészet gyökere egy... S a tudományos és művészi nagyság alapja is ugyanaz: az igaz ember, vir justus ” (Kodály: A folklorista Bartók) „Negyven év” c. önéletírásában Németh László ezt írja „Égető Eszter” című regényének formájáról: „Két-két fejezet közt az Eszter gyermekségétől nagymama koráig öt-öt év esett (a nyolcadik és a kilencedik közé csak kettő), s minden egyes fejezet egy-egy szonátaformába szerkesztett háromtételes kis regény: egy édenalapító kísérlet s a rá váró bukás története.”1 Ezt a megállapítást Kocsis Rózsa gondolja tovább monográfiájában.2 „Németh a zenei szerkesztés módszerét emeli ki müvével kapcsolatban, mert a szerkezet a hősnő zenében feloldódó és harmóniát kereső lényével van összefüggésben ”. Kocsis Rózsa a teljes regényt tekinti egy szonátaformájú tételnek — az író nyilatkozatától eltérően —, amelynek expozíciójában, a gyermek-, serdülő- és nagylánykor három fejezetében a „főtémának” Eszter harmonikus élet utáni vágyát és ennek a vágynak a környezettel való összeütközését tartja. „Melléktéma pedig a mű modális hangrendszere, Eszter lényével összefüggő lágy hangneme... A második rész ugyancsak az elsőben felcsendült fő- és melléktémát fejleszti tovább, elemeire bontja és vetélkedteti egymással. Ez lenne a kidolgozás, a 4-5-6. fejezet. Itt az elemzés megszakad, a visszatérésről már nem esik szó. Grezsa Ferenc így reagál a zenei formálásra: „A műben kettős, ám összetartozó rendező elv érvényesül: a zenei és a biológiai szerkesztés. A tíz fejezet mindegyike egy-egy szonáta, egyszersmind a lelki fejlődés egy-egy állomása. A Mozart-dallam — mely előbb Décsi Feri hegedűjátékában szólal meg, majd Méhes versmondásában — Eszter életének vezető dallama, melyet lelke növéslökései idéznek meg. ”!4 Koczkás Sándor még cikkének címében is utal a zenére: „Az Égető Eszter dallama”5, de megmarad az általánosságok síkján: „A regényeknek is van dallamuk. Más, mint a verseké: nem annyira zene s mégis valami ahhoz hasonló. Ez a dallam nem mondataik prózai muzsikájával azonos s nem is csak egy-egy regényhős különös motívuma. Az élmény összessége inkább, amit a mű az emberben maga után hagy. Az az eltéveszthetetlen és megismételhetetlen gondolati-érzelmi emlék, amely évek után is föltámad bennünk, ha a regényről szó esik, ha eszünkbe jut." Tovább tallózva a Németh Lászlóról szóló, egyre gyarapodó irodalomban, kérdésünkkel kapcsolatban kétféle reagálás tapasztalható: a téma kikerülése vagy általánosságok síkján történő tárgyalása. Pedig kétszeresen is érdekes: a zene és képzőművészet kapcsolatáról már könyvtárnyi az irodalom, és ma is több műhelyben él a téma, az irodalom és a zene lényegi kapcsolata azonban elég kimüveletlen terület. Másrészt a témát nem kell „hajánál fogva előrángatni”, századunk egyik legnagyobb magyar írója szinte tálcán kínálja, sőt, ezzel kissé kötelességünkké is teszi. Mielőtt vizsgálódásunkat a regényben elkezdenénk, szemügyre kell vennünk, mit jelentett, mit jelenthetett ez a fogalom, hogy szonátaforma, Németh Lászlónak. Abból, hogy „minden egyes fejezet egy-egy szonátaformában szerkesztett háromtételes kis regény”, eleve kiderül, hogy a szonáta műfaj és a szonátaforma az író megfogalmazásában nem válik 40 XI. évfolyam 1. szám—2001. január
