Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 5. szám - KÖZÉLET - Murawski M.: Történelmi tévítéletek
&öwtäw/mil&utle/^le/o Mikor történészek vitáit hallgatjuk erről vagy arról a korról, önkéntelenül felmerül bennünk a kérdés, vajon kinek a munkájára (munkáira) hagyatkozva állítják ezt vagy azt, s hogy ki, mikor, miért van szentül meggyőződve arról, hogy amit állít, az feltétlenül igaz, hiszen a történeti feljegyzések egy része is ugyancsak szubjektív, lévén, hogy emberektől származik. Márpedig a napi politikából születő történelem nem más, mint különböző érdekcsoportok összecsapása, azok pedig mindig (törvényszerűen?) elfogultak egymással szemben. Legújabb kori történetírásunk, azaz a szocializmus történelemhamisítása egy nagy kérdőjel mindnyájunkban, akik felelősen gondolkodunk hazánk sorsa felől. Fél évszázad hazugságai, torzító szándékai köszönnek vissza a sorok közül, s nem tudni, az átlagolvasó erről mit gondol, de feltételezzük, hogy ugyanúgy kétkedik az írott szó hitelében, mint azok, akiket irodalmi tanulmányaik erre vezettek rá. A plurális társadalom egyik alappillére az, hogy benne az egymással szembenálló erők nyíltan (és valljuk meg, olykor gátlástalanul) csaphatnak össze, önös érdekeiket érvényesítendő (ld. legutóbbi amerikai elnökválasztási show-műsor). De nem szükséges olyan messzire menni. Napjaink Magyarországában sem folyik más, mint a röviden pluralizálódásnak nevezhető folyamat, melyet azok sérelmeznek a legjobban, akik formálisan legnagyobb híveinek mondják magukat, azaz a régi rendet képviselők. Maga a pluralizálódás egészséges folyamat, lévén, hogy megkísérli megszüntetni a társadalomban (és egyenként is, annak egyedeiben) az egypártrendszer okozta görcsöket, félelmeket, egyfajta szabad(abb) gondolkodás felé visz, és mindig fellép a diktatórikus szemlélet és törekvések ellen. Ahhoz, hogy jobban megértsük a jelenkor kaotikus állapotait, kicsit vissza kell lépnünk történelmünk eseményeihez és annak interpretációihoz, lévén, hogy az elmúlt fél évszázad hozta torzulások okozták a legnagyobb törést népünk lelkiségében. Vagy csak ez áll a legközelebb hozzánk, tehát ez fáj a legjobban. A fasizmus kétségtelenül szégyenteljes korszak a magyar történelemben. Előzményeinek értelmezésében természetesen nem kívánunk visszamenni a Szabó Dezső-i oknyomozásig, vagyis az I. világháború bizniszhátteréig, mert hiszen akkor előbb-utóbb a tyúk-tojás vitánál kötnénk ki. Tételezzük fel viszont, hogy mivel a jelenkori társadalom tagjai ma már korántsem fasiszta szemléletűek, a háborús bűnösöket kegyetlenül megbüntették, családjukat „sikeresen” diszkriminálták, sőt még azoknak is irgalmatlan megtorlásban volt része, akiknek ehhez az eszmei félresikláshoz vajmi kevés közük volt (parasztság, városi polgárság, egyáltalán bárki, akit az utcáról fogdostak össze málenykij robotra vagy hurcoltak el, internáltak ártatlanul, vagy minősítettek rossz kádernek a II. világháború után, majd a rossz emlékű Rákosi- korszakban, és folytatták a Kádár-korszakbeli megfigyelésekkel), és egyáltalán a háborús generáció olyan gyér létszámmal szerepel korunk társadalmában, hogy ma már bátran beszélhetünk egy másik korról, más generációkról, és - nem lényegtelen - egy másfajta szemléletről. Vagyis, hogy jelenkomnk emberét legfeljebb vádolni, rágalmazni lehet fasiszta szemlélettel, ám ennek semmi valóságalapja nincs. Igen nehéz szívvel lehet mindezt leírni, mert tudjuk, mekkora érzelmi vihart vált ez ki azokból, akik ennek ellenkezőjét állítják, s hogy az érzelmi kitöréseik nem maradnak meg a verbális megnyilvánulásoknál. Mégis kénytelenek vagyunk megtenni, mert Új Hevesi Napló 61
