Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 5. szám - KÖZÉLET - Murawski M.: Történelmi tévítéletek
meggyőződésünk, hogy addig nem lesz társadalmi megbékélés, míg az egyéneket és közösségeket kínzó félreértések, félreértelmezések, illetve a rengeteg belemagyarázás nem kerülnek tisztázásra, a felek nem ülnek le egy közös tárgyalóasztalhoz, és a nézeteiket nem cserélik ki nyíltan. Addig marad a vádaskodás, egymásra ujjal mutogatás, a külföldre rohangálás (kinek, minek a nevében? mely cél érdekében? kinek a megbízásából vagy felbujtásából?), de a sokat emlegetett társadalmi konszenzus nem jöhet létre. Ennek a közmegegyezésnek a legfőbb akadálya pedig az, hogy a mindenkori vádaskodók csupán egyfajta nexust tudnak elképzelni mindmáig a két fél között: vádlott (azaz magyar társadalom, kivéve a vádlókat) a vádlottak padján, míg a vádlók (egy hazug jogrend és két világhatalom támaszával a hátuk mögött és a székük alatt) pedig már nem is csak felperesként, hanem a kegyetlen szigort képviselő államügyész szerepében tetszelegve, azaz megtámadhatatlanul, kikezdhetetlenül és rettenthetetlenül képviselik azt, aminek szajkózásáról több mint fél évszázada nem akarnak lemondani, vagyis hogy a magyar társadalom úgy, ahogy van, velejéig romlott, fasiszta, őket támadja, ezért ők kénytelenek megbüntetni, méghozzá mindennap és az élet minden területén. Ha lenne is ilyen romlott társadalom, mint amilyenről ez a fajta demagógia tudósít, akkor önmagukat kellene elsősorban vádolniuk miatta, hiszen a mai generációkat már azok nevelték (félre), akik fél évszázada hintik el - sikertelenül - (rög)eszméiket a magyarság köreiben. A téveszmék közül legfélresikerültebb az, mely szerint nekünk, a magyar társadalom tagjainak állandó lelkifurdalásban és szégyenkezésben kellene élnünk, mivel elődeink elkövették azt, amit elkövettek. A szégyenkezéstől tilos lenne normális karriert csinálnunk, ember módjára élnünk, és egyáltalán bármilyen formában érvényesülnünk, mert mi úgy, ahogy vagyunk, károsak vagyunk minden emberi fejlődésre, melynek egyetlen módja van, és az a lenini világforradalomban testesülhet meg és csúcsosodhat ki a világ bármely pontján. Fél évszázad (egyéni és társadalmi) tapasztalatai mondatják velem a következőket. Az, aki embertársait örökös lelkifurdalásra kárhoztatja, elnyomás alatt tartja, ilyen-olyan (rög)eszmék miatt, vagy azokra való hivatkozással, az nem lehet ép lelkületű ember vagy emberi közösség. Az a szemlélet, mely a háború után született csecsemőket, majd sorra- rendre az utánuk születőket képes volt bűnösnek nyilvánítani, diszkriminálni, bélistázni (apjukra, nagyapjukra hivatkozva), vagyis a ma született ártatlanokat bűnösnek mondani, az nemcsak paranoid, hanem velejéig romlott is kell hogy legyen. Emberileg még meg is értjük, hogy a hazánkba érkező szovjet csapatokat örömmel fogadta az a zsidóság, melynek élete veszélyben volt, és melyet egy olyan magyar bábkormány szolgáltatott ki a hitleri Németországnak, mellyel sem a politikai vezetők, sem a nép nem szimpatizált, sőt egyszerűen elfordult tőle. Még az is érthető, hogy a háború utáni eufórikus állapot téveszmék elfogadásához vezette őket, azaz hogy azonosultak a kommunizmus eszméivel. Részben érthető az, hogy közülük sokan az ÁVH kötelékébe kerültek, mivel bosszút kívántak állni legyilkolt családjukért és az őket ért bántalmakért, jóllehet emberileg sohasem fogadható el a szadizmus, akár az SS-katonák követték el, akár az ávósok. Az viszont semmiképpen nem érthető és nem fogadható el, hogy miután ennek a hazugságokra és véres terrorra épülő társadalmi „rendnek” az értékrendje megbukott, miért ragaszkodnak még mindig hozzá foggal-körömmel, rögeszmés ragaszkodással, szent meggyőződéssel azok, akiknek élete ma már egyáltalán nem forog kockán, megszerzett vagyonukat senki nem akarja elvenni tőlük, társadalmi pozíciójukban sincsenek fenyegetve, ám mégis úgy viselkednek, mintha mindennek az ellenkezője lenne igaz. Ugyanúgy nem fogadható el annak a szajkózása sem, hogy Magyarország önként és dalolva vonult az Erika dallamára menetelve Hitler ölelő kebelére, hiszen mindnyájan tudjuk történelmi tanulmányainkból, hogy Magyarországot éppúgy, mint Ausztriát, egyszerűen csatolták a 62 XE évfolyam 5. szám — 2001. május
