Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Major János: Trianon menekültje

segíthet abban, hogy mi azok legyünk, akiknek megszülettünk, és azok maradjunk, akik vagyunk: magyarok.

Az I. világháborút lezáró trianoni országcsonkítás nemcsak az állam, a nemzet életét bénította meg átmenetileg, de emberi sorsokat, életpályákat tört derékba, családokat szakított szét. Eperjes száműzött kollégiumának költő-professzora, Csengey Gusztáv (1842- 1925) is a jogakadémiával együtt Miskolcra menekült. Csengey, bár maradhatott volna az ősi sasfészek tövében, vállalta a száműzetést, mert szabad magyar földön akarta költői pályájának még hátralévő napjait leélni. Az idős költő kezdetben még lakást sem kapott, s ha a jogakadémián munkáját befejezte, a Népkert fái alatt lehetett látni hajlott, feketeruhás alakját, amint sétálva, vagy üldögélve írogatott.

A költő hatvanéves írói jubileumának megünneplését Koppányi Dénes indítványára határozta el a Miskolci Joghallgatók Testületé. A Petőfi Társasággal karöltve nyilvános ünnepséggel fejezte ki ragaszkodását, háláját és szeretetét az „utolsó kuruc” előtt. Az 1923. november 25-i. a színházban megtartott díszközgyűlést Radda Gyula testületi elnök nyitotta meg a zsúfolt nézőtér előtt:

„Tizenegy évvel ezelőtt - mondotta - amikor Eperjes városa ünnepelte Csengey Gusztáv 50 éves írói jubileumát, a hálának és a ragaszkodásnak, az elismerésnek oly őszinte megnyilvánulása volt az az ünnepély, amelyet a város hűséges költője iránt a szeretet válthatott ki csupán. Az egész város szeretettel vette körül e napon nagynevű, ősz poétáját, az egész Felvidék szeretett, körülrajongott Guszti bácsiját. S most, amikor szeretteitől elszakította őt a hazánkra nehezedő végzet, amikor barátai, ismerősei köréből, otthonából idejött közénk, hogy Miskolc város szeretetéből, elismeréséből nem fog kevesebbet adni a menekült költőnek, mint amennyit otthonában kapott volna...”

Dörgő taps és szűnni nem akaró lelkesedés fogadta a különböző testületek küldötteinek beszédét. Előbb a Miskolci Közművelődési Egyesület nevében Bank Sándor, majd a jogakadémia és a tiszai evangélikus egyházkerület részéről Bruckner Győző dr. dékán, a menekültek nevében Balázs Ferenc postaigazgató köszöntötték lelkes szavakkal az ősz költőt. Végül Duszik Lajos evangélikus lelkész emelkedett szólásra, a volt tanítványok háláját tolmácsolta.

És Csengey Gusztáv ott állt a gazdag érzelemnyilvánítások pergőtüzében. Kedves, ősz fejét kicsit meghajtotta, szelíd mosolyával belehunyorgott a csillárok fényébe, szemében könnyek csillantak, amíg a papírlapról az üdvözlésekre adott válaszát olvasta. „”Oh volt reményem! Zengtem én is egykor,

Láttam virulni a letört hazát:

Műltunk tusáin felépül a szebb kor...

Ez adta lelkem vigaszát.

Átadtam lelkes tanítványaimnak,

Bíztatva őket: lesz még kikelet! - Hitet neveltem, mit vész meg nem ingat... így értem én el a havas telet, így lettem én a haza magvetője Ódon falaknak egy kis rejtekén.

Új Hevesi Napló

39