Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Murawski Magdolna: Az intrika művészete, Tétova temetőlátogató
- Nem, Papa, nem olvastam én semmit! - bánta meg hirtelen szókimondását a fejedelemfi. - Honnét veszed, hogy én filozófusok könyveit olvasom?- Te csak ne tagadd! Úgyis tudom, hogy te hordod el a könyvtárból a tiltott könyveket! - csattant fel már-már hisztérikusan a királyi atya. - De tudd meg, hogy nem való a te korodban!- De, Papa! Hiszen engem egyáltalán nem is érdekel a filozófia! - szabadkozott most már egyre kínosabban feszengve a királyfi. - Tudod, hogy engem csak a nők...- Tudom, ne is mondd! — legyintett egy nagyot az öreg király, és a csengőért nyúlt, hogy berendelje a komornyikot. - Még ez a szerencse! Elgondolni is rossz, mi lenne a dinasztia sorsa, ha te is úgy elfajzottál volna, mint Alfonz bácsikád! - rezdült össze hirtelen, királyi öccsére gondolva, akit újabban titokzatos betegség kínozott, és csak ifjú kadétek társaságában mutatkozott, az udvar előtt sem szégyellve ferde hajlamát. - Meg tudod mondani egyáltalán, mi az intrika művészetének a lényege? - támaszkodott fel hirtelen, és gondoktól ráncos arcát majdnem a fia arcához nyomta, miközben farkasszemet nézett vele.- Hát hogyne, felség - hajolt meg megkönnyebbülten a királyi sarj. - Az, hogy a másokkal való kitolást nemes erényként állítsuk be, és a legképtelenebb hazugságot is olyan színben tüntessük fel, mintha isteni sugallatra és parancsra tettük volna, a népirtást dicső történelmi tettként tanítsuk meg az istenadta népnek, mely bennünket ezért hódolattal köteles körülvenni, rólunk és utódainkról főúri módon gondoskodni, nevünket imájába foglalni kénytelen.- Mars ki! - szökkent hirtelen talpra az öreg uralkodó, s bár rogyadozó lábai nehezen engedték, mégis állva maradt. - Már-már azt hittem, hogy jó tanítvány vagy, de ez a nyegle, cinikus modor egyszerűen elviselhetetlen! Mikor nő már be a fejed lágya? Mikor tanulod meg végre, hogy a nép nem „kénytelen”, hanem örömest teljesíti kötelességét bölcs uralkodója iránt?! Ha így folytatod, belőled is csak legfeljebb valami idétlen filozófus lesz, nem uralkodó! Menj, és küldd be az öcsédet! Hátha belőle különb királyt tudok nevelni, mint belőled!- Bánom is én! - gondolta a fejedelemfi, miközben mélyen meghajolva kihátrált apja szobájából. - Tanultam én már annyit apámtól, hogy vígan elirányítgatom a kis nyálast élete végéig is. Jól elleszek én hercegi birtokomon is, míg ő kénytelen lesz hadakozni, meg mindennap a követeket fogadni. Különben szerintem ö Alfonz bácsihoz hasonlít... akkor meg pláne neki való inkább a katonaság, meg a kis kadétok...- Fafejű ez a gyerek, de akkor is embert faragok belőle - töprengett el az öreg király, miközben távozó fia után nézett és végre hívhatta belső szolgáját, hogy hozzon újabb meleg téglákat, míg kisebb fiát is kihallgatja. Tudta ő jól, mit gondol magában az iljú trónörökös, de nem törődött vele. Ifjúkori önmagára emlékeztette, és olykor gyönyörködött is benne, bár a fiatalember modora fölöttébb bosszantotta. — Előbb-utóbb visszavonulok, és neki szándékozom átadni a trónomat. Szegény kis Richard! - sóhajtott fel, és hagyta, hogy a lakáj kicserélje a téglákat, majd bebugyolálja a lábát és őt magát is betakarja. - Ugyan hogy is konkurálhatna ő az én elsőszülöttemmel?! Akárha Alfonz öcsémet látnám... Mikor kitört a forradalom, az ifjú trónörökös ugyan megkönnyebbült kissé, hogy a nép eldöntötte helyette a trónöröklés kérdését. De mivel édesatyja praktikus gondolkodásra nevelte, rögtön kigondolta, mit tegyen. Csomagolt hát, és unokatestvéréhez készült a szomszéd országba. Valami különös szerencse folytán megmenekült ő is, és a magával vitt kincsek is. Franciskát, Rosalie-t és Bernadette-et hamar elfeledte. Annyi szép hölgy volt unokatestvére birodalmában is, hogy a régiekre csak néha gondolt, mikor unatkozott. Ősei vére azonban nem hagyta nyugodni. Unokafivére országában hamarosan trónviszály tört ki. 30 XI. évfolyam 5. szám — 2001. május
