Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Kiss József: Jázminillat Emíliától II.

figyelték az új „napszámost”, némelyik a fejét ingatta túlzott elővigyázatoskodása és körülményeskedése láttán, meg amiatt is, hogy Zólyomi kesztyűben dolgozott.

Egészében véve tehát Zólyomi nem érzett kivetnivalót új helyzetét illetően, első fizetésével is elégedett volt. A puliszkafőzés perceiben érkezett haza, kiterítette a bankjegyeket az asztalra; anyja csak futólag nézett oda, nem akart kozmás kását föltálalni. Hangjában a biztatás melegéhez csöppnyi gúny is társult.

Csak így tovább, fiam. Bizakodással. Hátha még elő is léptetnek. Még magasabb posztra is kerülhetsz.

És amikor leesett a hó, és már megjelölték a kivágásra szánt fákat és a tarvágás területét a második hegyoldalon, mintegy 150 méterrel magasabban, Zólyomit is odavezényelték a favágókhoz. Valóban magasabb posztra került. Mindenesetre tovább alkalmazták, megmaradt az erdészet állományában.

Az emberek kisebb csoportokban dolgoztak. A szakképzett munkások kezében volt a motoros fűrész: a döntésekhez legalkalmasabb bevágást, a tőfurészelést ők végezték, no meg a legallyazás nagyját is, Zólyomit a „görgetőkhöz”, vagyis a szállítókhoz osztották be: az ő feladatuk volt a farönkök legurítása vagy lehúzása lóval a völgyi szekérútra. Üggyel-bajjal, de elszántan szorgoskodott, illesztgette a láncot a görcsök alá, társaival együtt tologatta a góliát testeket a támasztórűd segítségével és a „hórukk!” eljárás igénybevételével. Időnként még a lóhajtást is rábízták. A gurítás során a lejjebb levő, kiálló fatuskók fékezték, de többnyire megállították a meglódított szálfákat, majd újra a támasztórúddal kellett mozgásba lendíteni őket. Nem következett be az iramodó fák végtelenbe növő sebessége. Ilyenkor még gyönyörködnivalóban is részesült Zólyomi a favágó-fortély gyakorlati alkalmazása láttán, amikor a kolosszális tömeg útjára bocsátása után irdatlan erővel és csattanással csapódott össze egy kiálló fatőkével, amely végül erősebb volt és meghódolásra kényszeríttet azt. Ezt a játékot mindazonáltal kiemelt körültekintéssel űzték - jó ideig nem is történt baleset.

Még a tarvágás beindulásakor Zólyomi fölfigyelt egy emberre a másik munkacsoportból. Szikár, de izmos, ügyesen mozgó, tapasztaltságot eláruló, a fűrész kezelésében is jártasságot bizonyító emberre, aki mintegy tíz évvel lehetett idősebb Zólyominál. Szokatlannak tűnt, hogy alföldi létére irigyelhető módon serénykedik a hegyvidéki terepen, mintha ott nőtt volna fel a bükkös közepén. A déli szalonnasütések összebarátkoztatták kettejüket.

A tábori ebédkészítés meghittségében valamennyien részt vettek, ugyanakkor nem hiányzott a tréfálkozó, egymást ugrató hangnem sem, ha kitudódott például, hogy némelyikük otthonában hadilábon áll az asszonyi lelemény és az ízérzék, a főzéstudomány tárgyában. A léháskodó Stihler ilyenkor elsütötte poénját:- Na, ha nálunk az asszony elsózza a pörköltöt, fogom magam, átmegyek a szomszédba az özvegy Tecához. Nála aztán nincs hiba a combok körül. Mármint a csirkecombok körül - ironizált a végén a félrevezetés egyértelműsítésére.

A hó gyengén szálldogált a sötétszürke felhőből; ki-ki nekilátott a „fenn-séges” dezsöné készítéséhez. Rakták a gallyakat a tűzre, sistergett a szalonna.

Zólyomi valamilyen időálló szentenciát kívánt közölni főként a mellette ülő szikár alföldinek címezve. Elméjét nem kóboroltatta szanaszét: a kézenfekvő és aktuális táplálkozás nyújtotta témáját.- Tudom, mi most vétkezünk egészségünk ellen. Minden egyes zsíros falattal, szalonnadarabbal. De szimpla borsófőzelékkel vagy salátával ezt a kemény munkát nem tudnánk végezni. Ide kalória kell. Nem így van, Marcell? Egyébként ebéd után mi is megtesszük azt a száz lépést, amit az ókori bölcsek tanácsoltak jó közérzetünk érdekében.

22

XI. évfolyam 5. szám — 2001. május