Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Szokolay Károly: Jiménez költészetéről, műfordítások
Szokolay Károly c/cö/íéá^íéw/ Érdekes módon Juan Ramón Jiménez, századunk spanyol nyelvű költészetének egyik legnagyobb alakja, aki 1956-ban méltán kapott irodalmi Nobel-díjat, nem tartozik a legismertebb modem költők közé - még verskedvelő körökben sem nálunk Magyarországon. Ha az átlagolvasó Borisz Pasztemak, Rainer Maria Rilke, vagy kissé korábbról Verlaine nevét hallja, tudja, kiről van szó. Már a spanyol irodalomból is Federico García Lorca jóval ismertebb a magyar olvasó számára. Ennek fő oka véleményem szerint az, hogy Lorcát olyan nagy költők tették nálunk ismertté, mint Nagy László vagy Illyés Gyula, és Szokolay Sándor nagysikerű operát írt drámájából, a Vémászból. Jiménez líráját viszont, ha szabad megengednem magamnak a rangsorolást, kisebb jelentőségű fordítók adták vissza magyarul. Jiménez költészete pedig a többi nagy európai modem irányzattal együtt (angol, francia, olasz, német - és büszkén hozzátehetjük: magyar! — ellenállhatatlan erejű! Méltán viseli magán a modemismo jeleit. A tiszta költészetnek a legnemesebb értelemben vett egyik legnagyobb európai művelője. A magyarok közül talán Tóth Árpádhoz lehet a legjobban hasonlítani. Valami éteri tisztaság jellemzi verseit. Ahogy egyik tanulmányában András László írja róla, „Valami határtalan egyszerűség és kozmikus tisztaság árad verseiből. Illat, ég, szél, fák, hold, víz, domb, éjszaka, alkony lírájának fő alkotóelemei.” Ehhez járul, hogy nyelve, a latin nyelvek közül talán a legnapsugarasabb spanyol nyelv. Nem véletlen, hogy ez az ízig-vérig spanyol nyelv később Lorcánál teljesedik ki. Költészetének egyszerűsége a népköltészetéből ered, mint Jeszenyinnél is, csakhogy ott természetesen az orosz népi lírából. tSJíum (JlocwKÍn {(JímémeK /evte/c fóÁhé Nem leszek többé. S a langyos derűs éj majd a világot elaltatja, fölé hozva a magányos holdvilágot. Nem lesz ottan már a testem, s nyitott ablakon belebben friss szél és engem kérdezget, ő keresi majd a lelkem. Hosszú kettős távollétből nem lesz más, ki visszavárna, s emlékemet felidézné könnye és cirógatása. Új Hevesi Napló 19
