Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Abkarovits Endre: Csángó fesztivál Budapesten, Sebestyén Márta a Gajdos Klubban
Ő nem először járt városunkban, hiszen már a hetvenes évektől előbb a Sebő együttessel, majd a Muzsikással számos alkalommal megfordult itt, legutóbb a Bartók Album lemezbemutatóján és a tavalyi Maratoni Folk Hétvégén. Ez a látogatás azonban más volt, mint a korábbi alkalmak, amikor elsősorban énekesként hallgathattuk, időnként egy- egy szám erejéig táncosként is feltűnt vagy hangszereket (tilinkó, furulya) is megszólaltatott. Akár Sebő Ferenccel, akár a Hamar Dániel vezette Muzsikás együttessel jött, a férfiak mellett — meglepő módon - az összekötő szövegekben kevésszer jutott szóhoz, még a róla szóló információt is inkább a többiektől hallhattuk. Ez, mint most kiderült, nem azon múlott, mintha nem szeretne magáról mesélni. Ellenkezőleg, ezt a rendhagyó, inkább beszélgető, mint muzsikáló alkalmat, láthatóan a művésznő maga is nagyon élvezte. Muzsika azért természetesen most is volt, részint a beszélgetést megelőző és követő részben a Gajdos együttes előadásában, másrészt a beszélgetést is úgy irányította a házigazda Okos Tibor, hogy a vendég zeneileg is illusztrálja életének azokat a fontosabb állomásait, melyekre a műsorvezető kérdései vonatkoztak. A bevezető részben a zenekar néhány újdonsággal is szolgált, mint amilyenek például Szabó Attila játéka tölcséres hegedűn vagy a Maczkó Mária által előadott farsangi énekek voltak. A nézők első sorában Sebestyén Márta is szeretettel figyelte mű vésztársai bemutatóját. Sebestyén Márta Okos Tibor először is arról érdeklődött a Gajdos műsort követő beszélgetés kezdetén, hogy a mára világhírű énekes hogyan éli meg népszerűségét, mennyire jelent az terhet számára, hogyan változott meg az élete. Válaszában a művésznő elmondta, hogy ugyanazt csinálja, amit eddig is csinált, s mindig is szeretett. Azt a hasonlatot használta, hogy ez olyan, mint amikor valaki ül egy szobában, teszi a dolgát, s egyszerre csak ráesik egy fénysugár. Az ő útját nem menedzserek, nem image-csinálók egyengették. Az, hogy mikor és hol hallja meg valaki egy dalát, s hogy megtetszik-e neki, s ha az illető éppen egy filmrendező („Az angol beteg”-re célozva), akkor egy filmben fel akarja-e használni, ezek véletlen dolgok, Isten kifürkészhetetlen útjai. Örül, hogy ha ilyen véletlenek révén is, de a magyar népzene eljut olyan helyekre is, ahová egyébként nem jutott volna el. Hiszen még magyar filmekben is ritkaság magyar népzenét hallani. (Kivételként említi Szomjas Györgyöt, aki még saját népe kultúráját is szereti...!) Márta szerint furcsa egy országban élünk. Itt nem győzik a másság tiszteletét hangsúlyozni, ami rendben is lenne, de mindenekelőtt a sajátot illene ismemi és ápolni. S ennek valahogy úgy kellene működni, hogy ha a saját kultúrámat szeretem, akkor kezdem értékelni a másét is. Ez olyan nagy Új Hevesi Napló 79
