Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Abkarovits Endre: Csángó fesztivál Budapesten, Sebestyén Márta a Gajdos Klubban
emberek esetében, mint például Bartók Béla, valóban így is volt. És nem véletlen, hogy ha Bartók nevét bárhol kiejtik a világban, akkor az Magyarországot idézi fel az emberekben. Általában fordítva is igaz, hogy sok külföldi számára az elsődleges asszociáció: Magyarország = zene. De hogy ez az egyes előadók esetében pontosan hogyan működik, miért lesz valaki pont akkor sztár, amikor, annak mikéntjét ő sem ismeri, de örül a népszerűségnek, s hogy ezáltal a magyar népzene ügyét is szolgálhatja. Annak persze szerinte is szerepe van, hogy ki hova, milyen körülmények közé születik. Nem véletlen, hogy ő a népzene lelkes híve lett, hiszen édesanyja népzene szakra járt Kodálynál, s bár budapesti lakos, gyökerei vidékiek, édesanyja Békés megyei, édesapja Vas megyéből származik. Édesanyja nyugdíjas zenetanámő, de ma is aktív, s Márta két gyermekének zenei nevelését is ő végzi. Okos Tibor felidézi azt a már anekdotaszámba menő történetet, hogy Kodály azon megállapítása, hogy egy kisgyermek zenei nevelését már kilenc hónappal a születése előtt el kell kezdeni, Márta esetében szinte szó szerint megvalósult. Ahogy mondja, ő kilenc hónapot végzett el méhen belül a Zeneakadémia népzene tudományi tanszakán, s olyan előadókat hallhatott, mint Szabolcsi Bence, Lajtha László, Kodály Zoltán. Szüleinek ekkor még lakása se volt, a Zeneakadémia kollégiumában laktak, s minden helyiségből zeneszó áradt. Születése után édesanyjának karvezetésből kellett diplomázni, s amíg vezényelnie kellett, síró gyermekét kénytelen volt egy mózeskosárban a ruhatárosra bízni. Kodály nyugdíjba vonulása után sajnos évtizedekig nem volt a Zeneakadémián népzene tanszak, s zenészek generációi végeztek anélkül, hogy ilyen jellegű képzésben részesültek volna. A beszélgetőpartner ezután arról faggatja, hogy vajon fel tudja-e idézni, hogy melyek voltak azok az első dalok, amiket megtanult. Márta elmondja, hogy szülei visszaemlékezései szerint, még egyéves sem volt, s járni se tudott, de már vissza tudott dalolni olyan dallamokat, amiket hallott édesanyjától, aki egyébként is az éneklést eredeti funkciójában használta, munka közben, akár főzött, akár mosogatott. Ilyen természetes közegben a kisgyermek is sokkal hamarabb eltanulja a dalokat szüleitől, mint ahogy az életkora szerint egy óvodai-iskolai képzésben várható lenne. Példának egyik 1977-es élményét említi, amikor Moldvában járt, s egy kétéves gyermektől egy elég bonyolult dallamú éneket hallott, aminek ráadásul a szövege se volt akármilyen: „Asszonyok, asszonyok, értsük meg egymást, Szeressük az urainkat, de még jobban mást!” Ő maga már hároméves korában zenei óvodába járt, s természetesen elsősorban az óvodai repertoárt ismerte, de édesanyjától is számos dalt megtanult, melyek közül egyet el is énekel. Azt vallja, hogy bár általában a gyermek életkorától függően bizonyára vannak minden korosztálynak jobban megfelelő tananyagok, természetes környezetben egy négyötéves gyermek egy nyolcadikos vagy tizedik osztályos iskolai tanuló fejlettségi szintjének megfelelő dalokat is képes megtanulni. Ráadásul a kisgyermek egyéb vonatkozásban is nagyon komolyan veszi, amit apjától, anyjától tanul, azok alapján kialakul benne egy világkép, egy értékrend. Elmeséli, hogy ötéves kora környékén családjuk gyakran összejött Vásárhelyi László, a híres koreográfus családjával. Ilyen alkalmakkor őt és testvérét is gyakran megkérték, hogy énekeljenek, s erre nem kellett sokat unszolni őket. Laci bácsi ezekről titokban felvételt készített, s néhány évtized elteltével CD-re másolta azokat, s meglepetésként átadta az énekesnőnek. Ő csodálkozva hallgatta, hogy a népdalokat mindjárt a „Talpra magyar” elszavalása követte, ami azt mutatja, hogy valahogy már akkor gyermeki fejében összeállt valami, ami a „hazát” jelentette. 80 XI. évfolyam 4. szám — 2001. április
